Aktuális

Ez a magyar eb lett a belga juhászkutyák királya

Bors

Létrehozva: 2016.05.18.

<p>Szinte hibátlanul vette az akadályokat, így magyar kutyaként először nyerte meg a belga juhászkutyák világversenyét az ötéves Lito Franciaországban.</p>

– A pontozás nagyon szigorú, ha a kutya csak egyszer is felemeli a fejét vagy kinyitja a száját nyomkövetés közben, máris pontot vonnak le tőle – mondta el Lito kiképzője és gazdája, Kivágó Arnold, aki büszkén mesélt kan kutyája elképesztő teljesítményéről.

Litónak nyomkövető képességeit egy kukoricatáblán kellett bizonyítania. Zárt szájjal, csak az orrát használva kellett rábukkannia három elásott tárgyra. Itt vesztett pár pontot, ugyanis megzavarta egy közelben lévő vad szaga, és elhagyta a nyomvo­nalat.

Az engedelmességi próba után az őrzés-védés során egy búvóhelyen meglapuló férfit kellett megtalálnia, és ezt ugatással jelezni a gazdájának.

– A férfinak ráadásul menekülőre kellett fognia, a kutyának pedig közel ötven kilométer óránkénti sebességgel utánairamodnia és leterítenie – részletezte a veszélyes mutatványt Kivágó.

Karakán egyénisége ellenére Lito a család kedvence, még a nyaralásokra is a Mogyoródon élő családdal tart.

– Leginkább velem szeret lenni és játszani – mesélte gazdája, aki nyolchetes korában vette magához Litót.

A kutyus ajándéka most egy egyhetes lazítás, utána ismét az edzésre koncentrálnak.

– Szeptemberben ismét egy világversenyen mérettetjük meg magunkat, készülnie kell – mondta Kivágó, aki tavaly Csehországban indult kutyájával az ideihez hasonló versenyen, akkor az ötödik helyen végeztek. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek