Aktuális

Találja ki, mivel ünnepelte meg szabadságát a Viszkis

H. Á.

Létrehozva: 2016.05.08.

<p>Az elmúlt négy évben csak feltételesen volt szabadlábon a Viszkis rabló, de az elmúlt napokban végérvényesen letelt a büntetése. Találják ki, mivel koccintott erre? </p>

Törvénytisztelő állampolgár vagyok, és most már az is maradok – mondja Ambrus Attila a Borsnak. Habár a Viszkis már évek óta elhagyhatta a börtönt, egészen április 30-ig csak feltételesen volt szabadlábon. 

– Négy év három hónap telt el azóta – emlékszik 2012. január 31-ére. Ekkor hagyhatta el a sátor­aljaújhelyi börtönt. Az egész magyar sajtó várta, hajnal há­romkor lett szabad. – Éjjel kettőkor még felkeltettek az őrök, hogy takarítsam ki a cellát. Annyira megzavarodtam, hogy úgy köszöntem el: viszontlátásra! – mesélte korábban lapunknak Ambrus. Pedig esze ágában sincs visszamenni, ezért is tért jó útra.

– Banknak még a közelébe sem megyek azóta sem, és már nem is fogok. A feleségemnek van számlája is, nekem az sincs – árulja el. Naná, hogy kerüli a pénzintézeteket, hiszen a kilencvenes években húsznál is többet rabolt ki, amiért tizenhét évre ítélték. Ebből tizenhármat ült le.

A rácsok mögött aztán kitanulta a fazekasmesterséget és lediplomázott. Szabadulása után kerámiákkal kezdett foglalkozni, ennek köszönhetően ismerte meg húsz évvel fiatalabb feleségét is, akivel a békéscsabai kolbászfesztiválon találkozott. A lány szülei eleinte nem örültek a kapcsolatnak, hiszen „nem egy nyugdíjas bankrablót” képzeltek lányuk mellé, de azóta jobban megismerték és elfogadták vejüket. Ambrus könyvet is írt, sőt élete alapján Antal Nimród filmet is készít, a forgatások a nyáron kezdődnek.

A fentiek ellenére egészen eddig Demoklész kardjaként lebegett a feje fölött, hogy újra a rácsok mögé kerül, hiszen a feltételes szabadlábra helyezés ideje alatt egyetlen botlás is elegendő lett volna ehhez.

– Havonta jártam be a pártfogó tisztemhez, a szabadulólevelemet is magamnál kellett hordanom. Ezt most bekereteztetem. A végleges szabadulást stílszerűen két stampedli whiskyvel ünnepeltem, de mivel dolgoztam a hétvégén, így a nagyobb ünneplés későbbre marad.    

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek