Bereczki Zoli, Péter Srámek és Hevesi Tamás a Bors első hívására azonnal jött, hogy a lehetőséghez képest szebbé tegyék egy haldokló fiú utolsó napjait.
Csorba Dávid gyógyíthatatlan izomsorvadásban szenved. A napjai szó szerint meg vannak számlálva. Az orvosok szerint már az is csoda, hogy 24 évesen életben van, hiszen a fiúnak, akinél négyéves korában diagnosztizálták a betegséget, azt jósolták, hogy maximum a húszéves korát éli meg. Ezt a srácot azonban más fából faragták, ő igenis élni akar, persze a napjai azzal telnek, hogy rendre szembesül a szörnyű ténnyel: akármikor örökre lehunyhatja a szemét.
Dávid ezért arra gondolt, hogy ha már nem tudja, mennyi van hátra, megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni az ágyhoz kötött, lélegeztetőgéptől függő életéből. Ezért az a terve, hogy a legtöbb hírességgel szeretne fényképet készíteni emlékül saját magának.
Nagyon ritkán érzem magam boldognak, sajnos tudom, hogy az anyukámat szomorúvá teszem azzal, hogy keveset nevetek
– nyilatkozza alig érthetően a Bors munkatársának.
– Nagyon sokat nézek tévét, szeretem a jó filmeket, és a tehetségkutatókat, a sztárok életéről majdnem mindent tudok. Örömmel tölt el, hogy amióta itt volt nálam Schobert Norbi – és ezt megírta a Bors –, azóta nagyon sok híresség jelentkezett, hogy szívesen szelfizne velem. Fantasztikus nap volt a mai, hiszen itt volt Hevesi Tamás, Péter Srámek és Bereczki Zoli is. Sajnálom, hogy nem tudtam elmondani nekik, hogy milyen nagy örömet szereztek, de a lélegeztetőgép miatt nehezen formálom a szavakat.
Dávid édesanyja a könnyeivel küszködve hallgatja fia szavait.
– Tényleg ritka pillanat, amikor mosoly ül a fiam arcán, a napjaink nagy része sajnos a küzdelemről szól. Nem csak Dávid betegsége miatt, hanem annak okozataként a nehéz életkörülményeink végett. Sajnos nagyon szerény jövedelemből élünk kettesben, sokszor gondot okoz az alapvető orvosi eszközök beszerzése is, pedig ennek hiánya komoly kockázat lehet. Dávid bármikor meghalhat – panaszolja az édesanya.
Gyakorlatilag adományokból tartjuk fent magunkat, ami nagyon elkeserítő
– teszi hozzá. Dávidnak szerencsére most már egyre több segítsége akad, de még mindig várják azoknak a jelentkezését, akik megkönnyíthetnék a hétköznapjaikat. A 24 éves fiúnak tényleg nem kell sok, amikor arról kérdezzük, hogy mire vágyik, egy kevés gondolkodás után így felel:
– Én ezen igazából még soha életemben nem gondolkodtam. Négyéves korom óta vagyok beteg, az utóbbi években már csak ez a gép tart életben, nekem nincs időm, erőm és lehetőségem azon gondolkodni, hogy mire vágyhatnék. Egy kicsit még élni. Talán erre. Talán ennyi.
