Aktuális

Megverték, majd meztelenül szekrénybe zárták az ötévest

Bors

Létrehozva: 2016.07.12.

A szekrényajtót le is ragasztották és néhány keksz és csoki társaságában 10 órára magára hagyták a csupasz ötéves kisfiút, amíg anyja és annak barátnője átruccantak Blackpoolba.

Forrás: Pixabay

Az ügy tárgyalásán elhangzott, hogy mielőtt bezárták volna, fémrúddal verték a gyereket, a fejét pedig egy tűsarkú cipővel törték be. A gyerek fején tátongó sebet a nő pillanatragasztóval rögzítette, ahelyett, hogy kórházba vitte volna fiát. 

Az 40 éves anya és annak huszas éveiben járó barátnője tagadja, hogy bántalmazták volna a gyereket. 

A két nőt akkor vették őrizetbe, amikor mégis kórházbavitték a gyereket, az orvosok pedig számba vették a kisfiú testén éktelenkedő sebeket és jelentették a hatóságoknak, hogy valószínűleg bántalmazásból erednek. Akkor az anya azt mondta, a gyerek akkor sebesítette meg magát, amikor leesett otthon egy fogasról. 

A kihalgatáson a nők nem válaszoltak a rendőrök kérdéseire, a kisfiú azonban elmondta, hogy anyja barátnője egy "botot" vett elő az ágy alól, valamiféle zsebkendőbe csavarta és azzal ütlegelte őt. - Szomorú lettem és sírtam - mondta a kisfiú

Az anya ekkor még próbálta ragtapasszal leragasztani a kisfiú állán a sebet, ám a vérzés nem állt el, ezért volt kénytelen kórházba vinni őt. 

A kisfiú nővére a rendőrökek elmondta, látta, ahogy a nő legalább tízszer megüti a gyereket a fémrúddal. Ezután vetették le vele a ruháit és zárták a szekrénybe, amit azért ragasztottak le, mert a gyerek folyton megpróbált kijönni. A kisfiú reggel 11-től este 9.30-ig volt bezárva a szekrénybe, amíg anyja, annak barátnője és a gyerek két nővére Blackpoolba látogatott. 

A tárgyalás folytatódik a bradfordi bíróságon. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek