Majdnem zsákmány lett belőle, ám mostanra a nagyrévei Sáfrány család legkedvesebb házőrzőjévé vált Müzli, a vadlúd.
A puszta véletlen hozta össze Irén mamát, férjét és dédunokáját azzal a vadlúddal, amely április óta a Sáfrány családnál lakik.
– Volt egy öreg cicám, aki még áprilisban fogott valamit a kertben. Az ablakból nézve először azt hittem, hogy egér vagy pocok, de amikor kimentem, és kivettem a szájából azt a kis gombócot, kiderült, hogy egy pelyhes kismadár, ami még él – idézi fel a Borsnak Sáfrány Gáborné, aki kéri, hogy Irén mamának szólítsuk.
Az asszony először vadkacsának nézte a picurka madarat, amit gondozásába vett. Vízbe áztatott darált kukoricával kezdte etetni, és a galambdúcban csinált neki egy kényelmes helyet.
– A dédunokám, akit nyolc éve mi nevelünk, imádja a müzlit, így az ő kérésére elneveztük a madárkát Müzlinek. Ahogy cseperedett, hamar kiderült, hogy egy vadludat hozott nekünk a cicánk, aki idén májusban sajnos elpusztult – mondja Irén mama. Most, hogy már mutál, sokkal erősebben gágog Müzli, akinek a nyáron egyszer három napra nyoma veszett.
– A papa éppen kenyérért ment, amikor az önkormányzat előtt valaki szorongatott egy dobozt a polgármester társaságában. Amikor belenézett a dobozba, felderült az arca. Müzli nézett vissza rá hangos gágogás közepette. Amikor megjöttek, azonnal megnyestem a kis kedvencünk szárnyait, hogy még egyszer ne tudjon megszökni – meséli az asszony, aki a kukoricadara mellett gyermekláncfű levelével eteti Müzlit.
– Már egy kerti pancsolót is csináltunk neki, amit rendkívül élvez. A nevére is hallgat, sőt, amikor gyomlálok, ő is elkezdi csipegetni a földet. Az már biztos, hogy nem a fazékban fogja végezni, ugyanis családtaggá vált nálunk– mosolyodik el Irén mama.
