Egyedül viseli gondját kétéves kislányának Demeter Viktor. Bár gyermeke arcát csak tapintással „láthatja”, gond nélkül, rutinosan eteti, pelenkázza, öltözteti Kittit.
– Bár sokan csodálkoznak, mindig teljes életet éltem, édesanyám úgy nevelt, hogy mindent meg tudjak oldani – meséli a Borsnak Viktor. – Feleségemmel Kitti születése után elváltunk, közös döntésünk volt, hogy nálam marad. Egy percig sem szeretnék a kislányomtól megválni, ő a mindenem – szögezi le.
Viktor rekordidő alatt hozzászokott az új helyzethez: plüssmackón gyakorolta a pelenkázást, és hamar elsajátította az öltözés és a séták fortélyait. Közös rutinjaik is kialakultak.
– Bár még nem tudja megfogalmazni, Kitti pontosan tudatában van a helyzetnek. Hatalmas segítőkészség van benne, például odavezeti a kezem azokhoz a dolgokhoz, amiket meg akar mutatni. A ruhái rendszerbe vannak szedve, minden passzol mindenhez, a cipőt pedig ő maga veszi fel, tapogatással ellenőrzöm. Esti mesét fejből mondok neki, általában róla szólnak, én találom ki. A haját is fel tudom már gumizni, de megfogadtam, hogy addig nem nyugszom, amíg az összes fonást és kötést el nem sajátítom.
Balesetek sem történnek velük, Viktor óvatos.
– Jobban kell figyelnem, ha nem közös helyiségben vagyunk. Csöndnek kell lenni, hogy a legapróbb neszeket meghallhassam, ugyanis mindennek hangja van. Ezen kívül semmit nem hagyok elöl, ami Kittiben kárt tehetne, amit lenyelhetne. Bár játszóterezni – míg nem beszél – egyedül nem merek vele, sétálni gond nélkül tudunk. Én a fehér bottal megyek, Kitti pedig szorosan fogja a kezem, tudja, hogy mellettem nem szaladgálhat el – sorolja.
A kislány rajong édesapjáért, a gondtalan kisgyerekek életét éli, semmiben nem szenved hiányt. Viktor pedig egy percig sem érzi tehernek a helyzetet. Egyedül a munkáját nehéz összeegyeztetnie az apasággal, hiszen minél több időt szeretne kislányával tölteni.
– Sokan sajnálnak minket, de nincs miért, mindent meg tudunk oldani – mondja határozottan a férfi, aki csupán azt fájlalja, hogy sosem láthatja meg, hogy néz ki Kitti.
