Aktuális

Háborúznak a Hip Hop Boyz tagjai

GYLF

Létrehozva: 2016.09.16.

<p>Évek óta nem beszéltek, ám most bejelentkezett a Hip Hop Boyz egykori frontembere, Levy T. Pénzt akar O. G. Ducktól a fellépései után, sőt a háta mögött lemondja azokat.</p>

Forrás: Bors

Kétségbeesett, segítségkérő üzenetnek tűnő sorokat osztott meg a nagyvilággal Egry Levente, azaz Levy T., a Hip Hop Boyz egykori frontembere.

A dalszerző-énekes három évvel ezelőtt utazott el az Egyesült Államokba, s bár csak néhány hétre készült, ottragadt. Az is lehet, a szíve marasztalta, hiszen egy magyar származású bűvészlánnyal hozta össze a sors. Íme, Levy T. üzenete:

„Kérlek titeket, ha láttok Hip Hop Boyz-fellépést vagy -hirdetést, dobjátok rám privátban. Még a jogdíjat sem tudom lejelenteni az Artisjus felé. Nagyon köszönöm!”

Szerettük volna tisztázni, mi történhetett Levy T.-vel és a fiúbandával, így az edzőként és vállalkozóként is sikeres Kalocsai Krisztiánhoz fordultunk, aki O. G. Duck néven volt a legendás csapat tagja, és most újra járja az országot a Hip Hop Boyz slágereivel.

Kiderült: kevésbé segítségkérő, inkább számon kérő Levy T. levele, mely nyomokban enyhe fenyegetést is tartalmaz.

Húsz év munkakapcsolat és barátság után roppant fájdalmas nekem ez az egész – magyarázta O. G. Duck. – Három hétre ment, most három év után jelentkezett. Közölte, hogy szeretne a mostani fellépéseink után pénzt kapni. Mivel ő szerzőként szerepel a dalokban, így minden évben kap az Artisjuson keresztül. De mi most nem Hip Hop Boyzként, hanem egy Hip Hop Boyz Show-val járunk fellépni, két táncos jön velem, playback az egész. Ennyi erővel Michael Jacksont vagy Edith Piafot is nyomhatnék, annyiban más csak ez, hogy én a Hip Hop Boyz tagja voltam. Mire érdemben reagálhattam volna neki, már ki is írta az üzenetét. Sőt, ügyvédi felszólító levelet küldött olyan helyre, ahol fellépésünk van – a szervezőket kérte, tiltsák le az előadást. Erősen hitelrontásszagú, amit velem tesz – mondta el Krisztián.

O. G. Duck tisztában van vele, hogy ez már nem ugyanaz az együttes, lehet őt bántani ezért, de örömmel megy fellépni így is. Az élet más területein sikeres, így még csak nem is arról van szó, hogy a megélhetése forog kockán a koncertek miatt.

Azóta hiába írtam neki, el sem olvasta. Kértem tőle a régi hangsávokat, akár fizetnék is értük, hogy picit modernebb hangzásúvá hangszereltessem a nótákat, de hiába. Roppant fájdalmas nekem ez az egész, nem tudom, miért teszi ezt velem – tette hozzá Krisztián, aki azt is közölte: a fellépéseiket ők maguk is nyilvánosságra hozzák jó előre, így kár nyomozni utánuk.

Remélem, a következő koncertünkről nem a rendőrök visznek el – zárta szavait ironikusan.

Természetesen próbáljuk elérni a tengerentúlon szerencsét próbáló Levy T.-t is, ha sikerült, beszámolunk az álláspontjáról.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek