Aktuális

Fejen rújták egy csúszdán, ezért esett kómába Tícia

Bors

Létrehozva: 2016.10.21.

Nem kevés pénzre lenne szüksége egy 22 éves lánynak ahhoz, hogy szörnyű balesete után újra lábra tudjon állni. Tícia egy csúszdabaleset miatt került tolókocsiba.

Fejen rújták egy csúszdán, ezért esett kómába Tícia

Egy rúgás a fejre, amely örökre megváltoztatta az akkor tízéves kislány, Princz Tícia életét. 2004. június 27-én Tícia strandolni indult a családjával. Előtte való nap még fitneszversenyzőként fellépett egy fővárosi rendezvényen. Amikor lecsúszott a vízi csúszdán, egy hatalmas ütést érzett a fején.

– A kislányom elájult, majd elmerült a vízben. Három-öt perc elteltével húzták ki. Próbálták újra éleszteni, de nem sikerült. Tizenöt perc múlva értek ki a mentők. Három év éber kóma után újabb öt év kellett, mire újra tökéletes szellemi állapotba került. A mozgásrendszere azonban sérült. Mondanom sem kell, a tettes, aki fejbe rúgta, soha nem lett meg – idézi fel a szörnyű pillanatokat Tícia édesanyja.

Doan-Sárvári Mariann azóta kénytelen volt feladni a munkáját is, hogy az ápolással és fejlesztéssel kapcsolatos teendőket elvégezhesse lányánál. A kislány apukájával már korábban elváltak, ám időközben az a kapcsolata is tönkrement, melyből a most hétéves Regina lánya született. A kereskedelmi közgazdászként végzett anyuka, aki a baleset előtt üzletkötőként dolgozott egy telekommunikációs cégnél, nem adja fel.

– Folyamatos problémákat oldunk meg. Korábban a csípőcsontja kicsúszott a medencéjéből, melynek következtében egy ciszta alakult ki a combfejben, amit sajnos el kellett távolítani. Most lengő csípője van, amivel nem lehet lábra állni – mondja az édesanya. Tíciának három hónapja volt egy csípőműtétje és szükség lesz több ortopédiai operációra is, hogy lábra állhasson.

– Az állam mindössze évente kétszer 14 alkalommal biztosít ingyenes gyógytornát, ám nekünk hetente háromszor van erre szükség, és egy alkalom öt­ezer forintba kerül. Vagyis csak a gyógytorna havi hatvanezer, és akkor még nem beszéltünk a különféle szükséges eszközökről és terápiákról, amihez az elkövetkezendő fél évre nagyjából 1 millió forintra lenne szükség – mondja Mariann, aki arra a kérdésünkre, miből teremt elő ennyi pénzt, egy pillanatra elhallgat, majd azt feleli: ha szerencsénk van, talán segítenek az emberek, akik itt találhatnak rá Tíciára és a számlaszámunkra.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek