<p>Gyerekkori álma vált valóra Farkas Ágnesnek azzal, hogy gorillákat figyelhetett Afrikában. De rájött: emberek társaságára is szüksége van.</p>
„Még az eszemet se nagyon tudtam, de már arra készültem, hogy egyszer az afrikai őserdőkben fogok élni” – mesélte a Hírös.hu újságírójának a kecskeméti biológus. Alig volt négyéves, amikor látta a csimpánzkutató Jane Goodall filmjét, ami az egész életét meghatározta. Miután 2010-ben lediplomázott, csak Afrika járt a fejében. Szerencséjére egy amerikai kutatónő asszisztenst keresett, így 2011 márciusától hét hónapot töltött a kelet-afrikai Ugandában, az őserdőben, a Bwindi Nemzeti Parkban.
– Egy 15 tagú gorillacsaládot kellett megfigyelnem – elevenítette fel. – Az állatok mindegyike külön elragadó személyiség. Mindazonáltal a kutatók nem simogatják őket, nem hancúroznak a picikkel, ahogy azt sokan gondolják. Tudományos megfigyelést végzünk, teljesen semlegesnek kell maradnunk a gorillák számára. Az idősebb állatok egyáltalán nem foglalkoznak velünk, de a kölykök érdeklődőek, és próbálnak játszani. A megfigyelőnek azonban se pozitív, se negatív módon nem szabad reagálnia a közeledésre. Ha nőstény a kölyök, agresszivitást válthatunk ki az apjából, ha pedig hím, és „hozzánk nő”, csontunk törhet egy-egy játék során. Emellett ott vannak a betegségeink is, amelyek egy egész populációt kiirthatnak. Maszkban dolgozunk, kerülve minden fizikai kontaktust.
Ágnes bevallása szerint a rossz idő, a magány, az elszigeteltség nehezítette meg leginkább a dolgát.
– Az erdő ugyan gyönyörű, de amikor mindennap esik, fázol, nincs kihez szólnod, nem ehetsz egy jóízűt, akkor előbb-utóbb elveszíted a lelkesedésedet – mondta a biológus, aki rájött: a vadvilág mellett szüksége van az emberek társaságára is. Ezért úgy döntött, hogy inkább turizmussal foglalkozik, így ma már szafarikat szervez Afrika vadvilágának bemutatására.
