Aktuális

Férfi elítéltet erőszakolt a háromgyerekes rendőr 

Bors

Létrehozva: 2016.11.14.

A rendőrfőnök - rendőr - férjét vádolta meg egy előzetesben lévő férfi, azzal hogy megerőszakolta, amíg bent volt - írja a Daily Star. Az 56 éves Brian Butler azt mondta, kísértésbe jött, amikor a meztelen elítéltet megtámadta a salemi rendőrőrsön. 

A háromgyerekes apa azt mondta, már így is zavarban érzi magát a családja és a kollégái előtt, ráadásul 24 éves karrierjét vágta a kukába. Az ügyészség 20 éves börtönbüntetést kért a rendőrre, hiszen a részeg - és meztelen - férfi háromszor kérte, hogy hagyja abba, de csak a harmadik kérés után vitte vissza a cellájába. 

A 24 éves fiatalember azért került előzetesbe, mert lerészegedett és eláztatta a motelszobáját vízzel. A meg nem nevezett áldozatot vizes ruhákban vitték be a rendőrségre, ahol egy takarót kapott, amivel addig ellehetett, amíg rokonok száraz ruhákat nem hoztak neki. Butler állítólag a ruhaszállítmány előtt bement a férfi cellájában és elkezdte simogatni a fiatalembert, majd a takarítószekrényhez vitte - amire nem látott rá a kamera -  és elkezdte szájjal szeretni. 

Az áldozat minden állítását a videófelvételek igazolják, kivételt képez ez alól, a szekrényben zajlott jelenet. Butler azzal védekezik, hogy még részeg volt, hiszen előző nap ünnepelte a születésnapját. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek