Minden idők második legsúlyosabb, magyarokat érintő buszkatasztrófája a múlt szombatra virradó éjszakai veronai baleset. A Bors munkatársai Olaszországból, a tragédia helyszínérôl tudósítottak.
Forrás: Czerkl Gábor
Egyelőre korai volna a tragédia okait boncolgatni, csupán annyi bizonyos: szombatra virradó éjszaka 16-an vesztették életüket, több mint húsz utas megsérült a franciaországi sítáborból hazafelé tartó buszon. A járművön összesen 56-an tartózkodtak, hat utas súlyos sérülést szenvedett. A helyszínen tartózkodó munkatársaink a diákokat elszállásoló hotel előtt kisírt szemű fiatalokat, aggódó szülőket láttak, a sokk, a trauma jól érzékelhető a fáradt arcokon.
Társait mentette
Könyökével ütötte ki a busz ablakát egy hős diák, hogy társait mentse.
A 15 éves fiú azon kevesek egyike volt, aki lényegében egyetlen karcolás nélkül úszta meg a veronai tragédiát – erről a Borsnak a diák édesapja beszélt a veronai hotelben, ahol gyermekét elszállásolták. Fia a busz hátsó részében, a bal oldali ablaksoroknál ült, és ez volt a szerencséje.
– Döccenést éreztek, aztán az autóbusz elején hirtelen felcsaptak a lángok. A könyökével azonnal ütötte a hátsó üveget. Így rögtön ki tudtak ugrani a barátaival – idézte fel a fia által elmondottakat Sz. Gy., aki kérte, nevét ne közöljük. Volt, aki a fejével törte be az ablakot, és úgy menekült meg.
Baljós SMS érkezett
A fiú éjjel 2-kor, a tragédia után küldött egy SMS-t szüleinek diáktársa mobiljáról: „kérlek, ezen a számon hívjatok vissza”. De a halk pittyenésre nem ébredtek fel, reggel viszont azonnal elindultak. A szerencsés túlélést fia még egy dolognak köszönhette: az ültetésnél gólyaként ugyan a busz elejére kellett volna ülniük osztálytársaival, ők mégis hátra mentek.
Szelfi a túlélővel
A tragédia utáni borzalmas óráknak akadt egy igazán megható, felemelő pillanata. Bár a túlélő diákok kihallgatása még vasárnap reggel is tartott, amikor egyiküket visszahozták a szállodába, a hatósági tortúra ellenére is maradt ereje mosolyogni. A gyorsan köré siető újságíróknak Sz. Balázs néven bemutatkozó fiút két veronai rendőr kísérte. Egyikük szeretettel teljes mozdulattal megsimogatta a fejét, majd kollégájával megkérte: készítsenek közös fényképet. A fiú szívesen állt kötélnek.
– Orvosként sok mindent láttam, de persze most is sokkhatás alatt vagyunk. Nem tudom, lehetséges-e valaha feldolgozni, hogy végül így történt, de nagyon hálásak vagyunk a gondviselésnek – mondta érezhető felszabadultsággal az apa. Bár a gyerekek többsége mezítláb utazott a buszon, fia magán hagyta cipőjét. – Annyira szereti a sportcsukáját, még a hosszú út miatt se akart megválni tőle. Emiatt nem kellett aztán csupasz lábbal fagyoskodnia...
Az édesapa egy másik egészen döbbenetes történésről is beszámolt.
– Táskája, benne telefonjával, ruháival, kamerájával elégett. Ám a már kiégett buszból egyszer csak kiesett a kamera, épen, sértetlenül. Mintha a tűz körbeégette volna.
A kamera most is itt van a táskámban – mutatott az oldalára Sz. Az apa szerint a veronai rendőrség lassabb volt, mint lehetett volna, csak az adatokat 12 perc alatt vették fel. 24 óra ébrenlét után, szombat este utolsóként hallgatták ki. – A pszichológusok szerint jó esetben hónapokba telik, mire fel tudja dolgozni. Most még nem jön ki rajta. A legfontosabb, hogy beszéljünk róla, ha ő nem is, akkor szüleiként mi, hogy ne maradjon magára a feldolgozással – tette hozzá búcsúzóul az édesapa.
„Szerencsések vagyunk"
Elcsukló hangon köszönte meg az olasz hatóságok munkáját az egyik túlélő gyermekéért érkező édesapa. A férfit a veronai Hotel Ibis előtt valósággal lerohanták a külföldi és magyar újságírók, akiknek angolul tolmácsolta a hatóságoknak címzett köszönetét. Majd magyarul hozzátette: „mi szerencsések vagyunk”.
Megrázó volt, ahogy a rendőrségi kihallgatásokról a szállásukra visszaérkező gyerekek megérkeztek a kamerák kereszttüzébe: némelyek könnyeikkel küszködtek, s hogy megőrizhessék inkognitójukat, széthajtott újságpapírral takarták el arcukat, ahogy kiszálltak a kocsiból.
A 16 halálos áldozattal járó veronai buszbalesetről szóló cikkeinket itt érik el.
