Klacsán Gábor operatőrként és újságíróként hét háborúban járt. Kalandos élete 1989-ben kezdődött, amikor lelkes fiatal főiskolásként belecsöppent a román forradalomba.
– Magyar segélykonvojjal voltunk Temesváron, és majdnem ott is maradtunk. Egy autóban ültünk, amikor elkezdtek ránk lőni a szekusok, a kommunista román titkosszolgálat emberei. Szerencsére megúsztuk, de ott bennem akkor elindult valami – meséli Gábor. Amikor hazajött, elvégezte az ELTE-MTA újságíró szakát. De az őt ért élmények nem múltak, hajtotta az adrenalin és persze az a vágy, hogy megmutassa a világnak, mi zajlik máshol.
– Nem olyan egy háború, mint amit a filmekben látunk. A valóságban sokkal lassabb ez az egész. Nem ropognak állandóan a fegyverek, általában nincs száz golyó, csak egyetlenegy. Talán az egyik legszörnyűbb emlékem, amikor bementünk a román Securitate pincéjébe, ahol olyan holttesteket láttunk, amik szögesdróttal voltak betekerve és benzinlámpával összeégetve. Iszonyatos volt. De azért vannak kevésbé durva emlékeim is, majdnem viccesek. Az egyik a szerb–horvát konfliktus idején történt. Egy világos színű autóval voltunk a horvát oldalon, és át kellett jutnunk a bosnyák oldalra egy olyan helyen, amit folyamatosan lőttek a szerbek. A posztot őrző katonák azt mondták, két választásunk van, az egyik, hogy négyszáz kilométert kerülünk, a másik, hogy százötvennel keresztülhajtunk a frontvonalon. Az utóbbit választottuk. Felbőgettük a motort, és nekiindultunk padlógázzal. Az utolsó pillanatban a horvát katona felhúzta a poszt sorompóját, mi meg átszáguldottunk a bosnyákokhoz. Lőttek ugyan ránk a szerbek, mégis átértünk a túloldali erdőben, és takarásba kerültünk – emlékezett Gábor.
Az élet azóta sokfelé sodorta Gábort. Foglalkozott reklámfilmekkel, játékfilmekkel, de a háborús emlékeit sosem felejti el.
