Aktuális

Szívszorító posztban tudatta a fiatal blogger: a rák győzött

Bors

Létrehozva: 2017.01.15.

Alig töltötte be a 19. életévét a Lancashire-ben élő Hannah Lyson, amikor rendszeres hátfájdalmai és székrekedése miatt orvoshoz fordult. Az orvosok először irritábilis bél szindrómára gondoltak, ám hamar kiderült, ennél jóval súlyosabb a baj. A kamaszlány gyomorrákban szenved, ami ráadásul áttétes, a máját és a beleit is megtámadta.

Hannah-ban összesen öt daganatot találtak. Testvérei pajzsmirigydaganatban illetve leukémiában haltak meg, Hannah viszont elhatározta, ő nem adja meg magát a betegségnek. Blogot indított, amin töretlen lelkesedéssel számolt be nap mint nap az életét veszélyeztető kórról és kemoterápiás kezeléseiről. És persze a műtétekről is, ugyanis abból is bőven kijutott: a lánynak eltávolítottak egy szakaszt a beléből, székletét ez után egy oldalára felszerelt zacskóba tudta csak üríteni.

A tini Facebook-oldalán még azt is bemutatta, miként szabadult meg hajától. Mindezt mosolyogva. 

Sajnos néhány nappal a 20. születésnapja után kiderült, szervezete egyáltalán nem reagál a kezelésekre. Orvosai felkészítették a halálra, és le is állították a kemoterápiát.

Hannah szívszorító posztban búcsúzott követőitől. – Nem írok több blogbejegyzést, nincs erőm hozzá. Ma kaptam meg a legrosszabb hírt, ami csak elképzelhető. Sajnos az orvosok úgy döntöttek, nincs több kemo. A májam a győztes ebben a küzdelemben, én a vesztes. Keményen próbáltam küzdeni, de most én is és a családom is össze vagyunk zavarodva – írta Hannah, aki arra kérte követőit, egy darabig ne zavarják. Ha tud, majd még jelentkezik.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek