A káromkodás egyidős az emberiséggel, másfelől egyetlen szónak sincs akkora érzelmi töltete, mint az obszcén szavaknak – állítja Steven Pinker amerikai nyelvész.
A legkorábban írásban fennmaradt magyar szitkozódás az 1458-as Dubnici krónikából való: „Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh”, ami annyit tesz, mint veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket. Érdekessége, hogy latin szövegrész előzi meg, és a magyar, betűhív átirat utolsó mondata a II. Lajos seregének zürichi megpróbáltatásainak leírása.
De vajon mi magyarok mennyire szeretünk káromkodni? Dr. Horányi Özséb kommunikáció kutató szerint európai szinten valahol elől lehetünk ezen a listán.
– Empirikus adataim ugyan nincsenek, de a magyarok nyelvi értelemben nagyon kifinomultan és kreatívan kommunikálnak. Ebből a választékosságból következik, hogy ennek kialakulásához gyakoriságra van szükség, tehát sokat kell káromkodni ahhoz, hogy az ilyen cifrán menjen – mondta a kutató.
A Bors az ősi magyar káromkodásokból válogatott:
