Aktuális

Saját unokája akarta kirabolni nagypapáját

Bors

Létrehozva: 2017.03.05.

Nyugdíjas nagyapját akarta kirabolni egy 32 éves férfi az angol Merseyside-ban. Mivel maszkot viselt a betöréskor, az otthon lévő Douglas Groves nem ismerte fel, csak azt, hogy baj van, ami ellen védekeznie kell. A 85 éves, nyugdíjas férfi ugyan nem tudott kikelni foteléből, de sétabotjával hadonászva szállt szembe az ismeretlennek hitt behatolóval: akit sikeresen el is riasztott a házából.

Csak később tudta meg, hogy az elkövető a saját unokája, Craig volt, aki egyébként üres kézzel távozott, sőt, még hátra is hagyott valamit: DNS mintáját. Egy járdacsempével törte be nagyapja konyhájának ajtaját: az akció közben megvágta magát és vérnyomokat hagyott.

Az eset tavaly decemberben történt, azóta több tárgyalás is lezajlott. A férfi eleinte ártatlannak vallotta magát, csak idővel ismerte be elképesztő tettét, írja a Liverpool Echo. Végül öt év és három hónap börtönbüntetésre ítélték. Ügyvédje azzal védte, hogy a férfi alkoholproblémával küzdött, és igazából nagyon sajnálja az esetet.

A nagypapa, elmondása szerint, a mai napig nem tudta feldolgozni, hogy saját húsa és vére vetemedett arra, hogy megpróbálja kirabolni őt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek