Aktuális

Addig kínozták társai, míg inkább magával végzett a 8 éves kisfiú

Bors

Létrehozva: 2017.05.14.

Az öngyilkosságba hajszoltak egy nyolcéves kisfiút szekáló iskolatársai, ezzel újabb áldozatot követelve a céltalanul gonoszkodó gyerekek hadjáratai. Gabriel Taye-t jó ideje bántották a társai, aztán csúnyán elfajult a helyet, és a verbális terrort fizikai váltotta fel.

Egy az iskolában felszerelt biztonsági kamera rögzítette, amint Gabrielt olyan erősen lökték a mosdó falának, hogy eszméletét vesztette és elfeküdt a földön. A sokkoló videón látszik, hogy a vécéből ki-be mászkáló gyerekek céltalanul bele-bele rúgnak a magatehetetlen társukba. Csak jó egy perc múlva érkezett a tanári segítség.

Gabrielt kórházba vitték, ahonnan hamar kiengedték. Talán fizikai sérülése nem volt életveszélyes, a lelki károsodása igen: néhány nappal az eset után édesanyja talált a fiú felakasztott testére a szobájában.

A tragédia még januárban történt, akkor a hatóságok lezárták az ügyet, mondván, hogy az iskola vezetősége jobban tudja kezelni a helyzetet. Ám az anya ügyvédének kérésére most az ohiói rendőrség újrakezdte a vizsgálatokat a kisfiú halálának ügyében.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek