Régre nyúlik vissza Theresa Vandermeer-Diehl története: mindössze 4 évesen szenvedett teljes mélységű, azaz harmadfokú égési sérüléseket testének 65 százalékán, egy 1976-ban bekövetkezett lakástűzben. Az ilyen fokú égésnél a bőr minden rétege károsodik, azaz a kötőszövetek is sérülnek. Ekkora mértékű roncsolódásnál szinte alig marad bármi, ami a korábbi külsejére emlékeztetne bárkit is.
Amikor a baleset után először megpillantotta magát a tükörben, nem önmagát látta, hanem egy szörnyet, ahogy később mindenki más, aki ránézett. Négy évtizedbe és száznál is több műtétbe került, hogy újra képes legyen elfogadni önmagát. Sokáig az öngyilkosságot látta az egyetlen kiútnak, mély depressziótól szenvedett, de miután tapasztalait megosztotta másokkal is online, lassan visszatért az életbe.
Önéletrajzi könyvet írt, amivel a hozzá hasonlókon szeretne segíteni; reméli, írásával inspirálhat másokat.
– Amikor megpillantottam magam a tükörben, sikítottam és ordítottam; azonnal leszedáltak. Már nem voltam többé az szép kislány, aki a baleset előtt, amikor megláttam, amivé váltam, megrémültem, egy szörny lettem, borzalmas volt. Onnantól emlékszem, milyen sokszor kérdezte tőlem a többi gyerek, hogy miért viselek maszkot, miért nézek ki úgy, akár egy alien. A szüleik pedig mindig elterelték őket a közelemből, úgy kezeltek, mint valami torzszülöttet – magyarázata a Mirrornak.
A nő egész élete arról szólt, hogy képes legyen elfogadni új önmagát, ebben sokat segítettek neki sorstársai is. Ma már nem rejtőzködik, nem takargatja hegeit hosszú és kényelmetlen ruhákkal.
A balesetben elvesztette nagybátyját, aki életét áldozta azért, hogy kimenthesse a kislányt a lángok közül. A lány édesanyja alkoholista volt, így hiába élt vele néhány hónapig a történtek után, szociális gondozásba került, majd 4 évig élt egy kórházban. Végül miután számos családnál megfordult, a szerető Betsy és Jos Vandermeerhez került 13 évesen, akik örökbefogadták.
Hiába tartotta a párt az igazi családjának, kamaszként öngyilkossággal próbálkozott, amit ma már rossz döntésnek tart. Később megismerkedett férjével, Larry Diehllel, aki minden egyes nap elmondja neki, hogy mennyire szépnek tartja. Theresa tudja, hogy már rég nem kizárólag a külső szépség, ami számít, hanem, ami belülről fakad. Ma már úgy érzi, a tűz számára egyfajta áldás volt, ami nélkül nem lehetne az az ember, akivé ezáltal tudott válni.
– A hegeim áldásosak, mivel emlékeztetnek arra, hogy szeressem önmagam és amíg a múltat már nem tudom megváltoztatni, tudom, hogy még mindig csodaszép valaki vagyok.
