Seigo Robinson és Romilde Kotzé a cambridge-i esküvőjén csak olyan ételt szolgáltak fel, amelyeknek az alapanyagai vagy lejártak vagy nem sikerült őket időben értékesíteni - írja a SWNS. A pár még az esküvői ruhára sem költött, a menyasszony például a testvére ruháját vette fel, a gyűrűket meg egy régiségeket árusító boltban vették. Nem volt drága, de számukra már nem is ez volt a fontos.
A környezettudatos pár - bár nem ez volt a céljuk - harmadannyiért mondta ki egymásnak a boldogító igent, mint egy átlagos angol házaspár. “Nem szeretem az a szót, hogy élelmiszer-hulladék, inkább azt használom, többlet. Mi nem vagyunk nagyon válogatósak, ez valószínűleg megkönnyítette a szakács dolgát” - mondta a férj, aki nem csinált titkot a dologból, megosztotta a násznéppel az ötletüket, akik bevállalták a dolgot.
Volt gombaleves, vegapizza, rengeteg féle saláta, tészta, almás pite, szendvics és még sok más is, amelyeket nemcsak a helyi beszállítóktól vettek meg, hanem a Marks and Spencerttől és a Sainbury-től is, akik már bizonyos ételeket nem tehettek ki a polcaikra, mondván lejárt, holott ezeknek még semmi bajuk. A buli után megmaradt ételeket pedig a helyi hajléktalanszállóknak ajánlották fel.
Az esküvő dekorációját sem újonnan vették, hanem már használt anyagokat gondolták újra a rokonok, a koszorúslányok ruháját pedig használtan vették. Új gyűrűre azért nem áldoztak, mert utánanéztek milyen környezeti hatása van a fémtárgyak előállításának, és mint kiderült, nagy terhet ró a környezetere, ezért erről is lemondtak.
Nem, nem kértek nászajándékot, hanem a vendéknek, ha akartak valamit adni, azt az egyik rákellenes alapítványnak ajánlhatták fel. A Cambridge-i egyetemen tanító menyasszony így foglalta össze a nagy napot: szép volt, könnyű, stresszmentes nemcsak nekünk, de a családnak és a barátoknak is.”
