A 18–19. században a nőknek még Hallgass! volt a nevük, legfőképp a hálószobában.
Forrás: Thinkstock
Ma már természetesnek vesszük a nyugati kultúrában, hogy a nők és a férfiak egyenjogúak, a lányok és asszonyok is szabadon dönthetnek arról, hogy mit csinálnak. Papíron így van ez még akkor is, ha a gyakorlat sokszor másképp működik.
Egy-két száz évvel ezelőtt azonban még elképzelhetetlen volt, hogy a nőknek ne csak a gyerekszülés és a gyereknevelés, valamint az otthon rendben tartása legyen a feladatuk. A házasságok terén is abszolút kiütközött az alárendeltségük, elég csak megvizsgálni néhány, XIX. századból való, ezzel kapcsolatos tanácsot. A „Levél a fiatal hölgyekhez, akik kilépnek a nagyvilágba” című 1824-es írás például hangsúlyozza, hogy egy nőnek nem szabad rangján alulival összekötnie az életét, mivel nem várhatja el a barátaitól, hogy barátkozzanak az alsóbb osztályból származó urával. A szerző, Elizabeth Lanfear szerint a nőnek ugyanakkor érdemes rögtön az első házassági ajánlatot elfogadnia, nehogy aztán vénlány váljon belőle, s esetleg elszegényedve éljen. Szerelemről, vonzalomról nyilván szó sem esik.
Egy 1894-es kiadványban a házasságot a nő életében az egyik legboldogabb és legszörnyűbb napnak nevezik. Boldog a házasság ténye miatt, ugyanakkor ijesztő az első szexuális élmény megtapasztalása miatt (akkoriban még illett szűzen férjhez menni). „Adj keveset, adj ritkán, és mindenekelőtt add magad kelletlenül! Máskülönben az ideális házasság szexuális vágy fűtötte orgiává válik” – áll a mai szemmel egészen elképesztő és prűd szövegben.
A nőknek egyébiránt illett nem siránkozniuk amiatt, ha rossz férjet választottak. Ráadásul hagyniuk kellett, hogy a férfinak minden vitás kérdésben igaza legyen, ezzel is megőrizve a családi békét. A szex terén szintén a férfi volt az úr. Egyrészt illett sötétben „üzekedni”, hogy a nőt meztelenül sose lássa hites ura, másrészt teljesen mellékes volt, hogy van-e közben orgazmusa. S nemhogy nyögnie, de köhögnie és tüsszentenie sem volt illő aktus közben.
