Aktuális

Felgyújtotta terhes barátnőjét, mert nem volt kész az apaságra

Bors

Létrehozva: 2017.09.10.

Brutális támadás áldozata lett az asszony. Saját barátja akart végezni vele - méghozzá születendő gyermekük miatt.

Felgyújtotta terhes barátnőjét, mert nem volt kész az apaságra

Rettentő kínok közt, hét héttel korábban kellett világra hoznia gyermekét egy nőnek Marylandben, miután partnere gyúlékony anyaggal öntötte le, felgyújtotta, majd magára hagyta lakásában. A 31 éves, terhes Andrea Grinage csodával határos módon túlélte a kegyetlen támadást, ám teste 90 százaléka megégett, emellett az orvosok úgy döntöttek, hogy a magzat megóvása érdekében a szülést is meg kell indítani. A kislány koraszülöttsége ellenére jól van.

"Nem ilyen körülmények közt kellene egy gyermeknek világra jönni" - utalt a péntek délelőtti bűntényre Jennifer Donelan, Prince George megye rendőrségi szóvivője, kiemelve a felgyújtott nő bátorságát - az ő azonnali vallomása nélkül ugyanis nem tudtak volna a tettes nyomára bukkanni.

Mint Andrea Grinage a rendőröknek elmondta, a barátja azért gyújtotta fel, mert nem akarta ezt a gyereket - nem volt kész az apaságra. A férfi azzal is fenyegetőzött, hogy brutális tette után a nő Washingtonban élő családját is bántani fogja - így a ottani zsarukat is riadóztatták.

A tettes végül rendőrkézre került - írja a New York Daily Mail. Andrea családja a neten kezdett adománygyűjtésbe, hogy gondoskodni tudjanak a nőről, akire még hosszas kórházi kezelés vár, valamint az újszülött kislányról. A felgyújtott asszonynak egyébként ez a harmadik gyermeke: fiai nyolc és 15 évesek. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek