Harminc éve áll gyógyszeres kezelés alatt Judit, akinek egész életét megkeseríti a depresszió. A szociális munkásként dolgozó nőnek ennyi év gyötrelem és hét öngyilkossági kísérlet után a kiskutyája hozott megnyugvást és örömöt az életébe. Most viszont döntésre kényszerítik: vagy a lakása, vagy a kutyája.
– Csecsemőkora óta velem van, nekem nincs senkim, csakis ő. Ő az én gyermekem, semmi pénzért nem mondok le róla – kezdi Judit felháborodottan. – Hét évvel ezelőtt, amikor még nem volt kutyám, igényeltem egy önkormányzati bérlakást, amit csak nemrég kaptam meg. Itt ért a meglepetés: időközben hoztak egy új rendeletet, aminek értelmében nem vihetem oda magammal a kutyusomat, mert ront a lakás állapotán. Nem hittem a fülemnek! Bármit is mondtam, hatástalan volt, hiába magyaráztam, hogy harminc éve küzdök a depresszióval, többször véget akartam vetni az életemnek, legutóbb az ereimet próbáltam felvágni. Sajnos stressz hatására hajlamos vagyok rá.
Judit nem titkolja, hogy nem volt egyszerű élete:
– Intézetben nevelkedtem, megjártam a javítót, ittam, amit el lehet képzelni. Ez a kutya az első hozzám közel álló élőlény a környezetemben, aki hat éve megváltoztatta az életemet. Azóta nem járok sehova, csak mi vagyunk egymásnak, és most elvennék tőlem. Ha így lesz, kiugrom a hetedikről – sírja el magát.
Judit most úgy igyekszik megoldást találni, hogy a pincsi-tacskó keveréket megpróbálja akkreditált terápiás kutyává nyilváníttatni, de itt nem állna meg.
– Mi lesz másokkal? Nem csak én szeretem a kis kedvencemet. Embertelen ilyet megszabni bárkinek. Hát ezeknek soha nem volt semmilyen állat az életükben? Harcolok, hogy felismerjék, ez így nincs rendjén. A Bors kereste a dunántúli város önkormányzatát, hogy megtudjuk, tényleg így szól-e a rendelet, de semmit sem óhajtottak nyilatkozni az ügyben.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel az ongyilkossagmegelozes.hu-t
