Aktuális

Januártól emelkedik a gyed

Címkék
gyermek

MTI

Létrehozva: 2017.12.28.

Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.

A tárca a jövő évi családtámogatásokról szóló közleményében emlékeztetett arra, hogy a gyermekgondozási díj a minimálbér emelkedésének köszönhetően emelkedik. A minimálbér összege jövőre 8 százalékkal, bruttó 138 ezer forintra nő.

A gyed maximális összege 2018-ban eléri a bruttó 193 200 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 96 600 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 126 350 forintra emelkedik.

A közlés szerint a kormány továbbá egy évvel bővíti a diplomás gyed jogosultsági idejét, így az érintettek 2018-tól a gyermek két éves koráig vehetik igénybe az ellátást. 

A további változások között kitértek ara is, hogy a csecsemőgondozási díjra (csed) a vérszerinti apa 2018. január 1-től a korábbiakhoz képest több élethelyzetben is jogosult lehet.

A 2018 januárjában esedékes csedet és gyedet a bankszámlával rendelkezők még idén megkapják, a többieknek a postások január első napjaiban kézbesítik.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek