Gyárfás Tamás

"Három út áll Gyárfás előtt: az egyik, hogy végez magával..." – üzenetet küldött Tasnádi Péter az elítélt producernek

Kóré Károly

Létrehozva: 2025.04.10.

Tasnádi Péter szerint feltalálja majd magát a börtönben az úszószövetség volt elnöke. Gyárfás Tamás ügyében a Fővárosi Ítélőtábla kihirdette a jogerős ítéletet, melynek értelmében a médiaszemélyiség mindenképpen megtapasztalja majd a rácsok mögötti világot.

Megszületett a jogerős ítélet a Fenyő-ügyben. A Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében Gyárfás Tamásnak 7 évet kell börtönben töltenie, amiért megbízta Portik Tamást, hogy szervezze meg Fenyő János megölését 1998-ban. Portikra a bírói tanács életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki. Tasnádi Péter a Borsnak őszintén kifejtette a véleményét a verdiktről, és azt is elmondta, szerinte mi történhet ezek után Gyárfás Tamással.

8G0A6656 Gyárfás Tamás ítélet
Gyárfás Tamás nem úszta meg a börtönbüntetést  Fotó: Markovics Gábor

Tasnádi Péter szerint Gyárfás Tamás intelligens és kulturált ember, ezért nincs rászorulva tanácsokra azzal kapcsolatban, hogyan viselkedjen majd a börtönben, hogy ne kerüljön bajba.

Biztos vagyok benne, hogy a rácsok mögött senki sem fog belekötni. Felette áll az egésznek, és egyébként is bizonyos, hogy el fogják őt különíteni egy olyan helyre, ahol vagy senki nem lesz rajta kívül, vagy egy hozzá hasonló kaliberű cellatárs. Egy művelt ember mellé osztják majd be, mint például egy büntetőbíró, egy ügyvéd, egy tanár vagy akár egy orvos. Tamásnak nem lesz problémája

 – szögezte le Tasnádi Péter, aki sokat gondolkodott azon, hogy ő mit tenne a 76 éves Gyárfás helyében.

 – Három lehetőséget tudok elképzelni. Vagy megtiplizik az országból, és talál magának egy olyan helyet, ahonnan a milliárdjai miatt biztosan nem adják ki, vagy bevonul a börtönbe, esetleg öngyilkos lesz. Nem tudom, hogy ő mit fog választani – mondta a vállalkozó, majd megjegyezte, hogy Gyárfás Tamás több idegen nyelvet jól beszél, ezért könnyen boldogulhat külföldön.

Az ítélethirdetés után azonnal küldtem egy sms-t Tamásnak. Ez állt benne: Sajnálom. Ami nem öl meg, az megerősít. Még nem válaszolt, gondolom meg van ütve

 – nyilatkozta Tasnádi a Borsnak április 10-én, kora délután.

 – Amennyire ismerem ezt az ügyet, megállapíthatom, hogy minden kétséget kizáróan nem bizonyították Gyárfás bűnösségét, vagyis arra, hogy megbízta Portikot Fenyő megöletésével, nincs bizonyíték. Se közvetett, se közvetlen. Ha viszont Gyárfást nem ítélték volna el, Portikot sem tudták volna, hiszen kérdéses lett volna, hogy Portik mi okból intézkedett volna – magyarázta a vállalkozó, és megjegyezte, hogy ismert volt, hogy az áldozatnak, Fenyő Jánosnak sok ellensége volt.

 – Tamás esetében lényeges enyhítő körülmény az életkora, a büntetlen előélete, illetve a bűncselekmény óta eltelt hosszú idő, hiszen a jogerős ítéletre 27 évet kellett várni.

Gyárfás Tamás sorsa meg van pecsételve

Mint arról a Bors is beszámolt, Tasnádi Péter a saját elmondása szerint Gyárfás felkérésére elvállalta Fenyő kiiktatásának megszervezését, de a feladatot nem hajtotta végre. A vállalkozó ennek ellenére összesen 30 millió forintot kapott Gyárfástól. Kérdés, hogy a történtek után Tasnádi a pénzt visszaadja-e.

Az összeget ajándékba kaptam, mert nagyon sok pénzt, százmilliókat hoztam neki, ezért nem adom vissza. Ha szüksége lesz rám, megtalál

– fejezte be Tasnádi Péter.

Tasnádi Péter
Tasnádi Péterre számíthat Gyárfás Tamás  Fotó: Bors

Zamecsnik Péter, Gyárfás ügyvédje a Borsnak elmondta: megvárják az ítélet írásba foglalását, azt követően pedig nagy valószínűséggel perújítást fognak kezdeményezni. A jogász újságírók előtt azt is kifejtette, hogy az eljárás során szerettek volna egy tanút beidéztetni, de ezt a bíróság megtagadta. Az illető arról beszélt volna, hogy ki adott megbízást és mennyi pénzért Portiknak, hogy a gyanút Gyárfás Tamásra terelje. Kérdés, ezek után mi történik az úszószövetség volt elnökével.

 – A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja a BVOP-val egyeztetve meghatározza az időpontot, amikor a védencemnek be kell vonulnia, és kiküldi a behívót. Gyárfás Tamás ennek eleget fog tenni.

8G0A6623 Gyárfás Tamás és Zamecsnik Péter
Gyárfás Tamás ügyvédje, Zamecsnik Péter társaságában   Fotó: Markovics Gábor

Helmeczy László, Portik ügyvédje sem elégedett az ítélettel.

 – Meggyőződésem, hogy egyik vádlott esetében sem sikerült a bűnösséget kétséget kizáróan bizonyítani. Nincs egyértelmű bizonyíték, és a tanúvallomások is ellentmondásosak voltak. Fontos megjegyezni, hogy 27 év elteltével a tanúk emlékei nagy mértékben halványultak. Fontos az is, hogy a Fenyő-gyilkosságot a már büntetését töltő Jozef Rohac nem ismerte be, csak egyéb gyilkosságokat. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek