Huszonöt év telt el azóta, hogy egy „jó szemű” hiúz belenézett Darányi László szemébe a Börzsönyben. Valószínűleg senki sem ismeri jobban a hegységet a Duna–Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrénél, aki az erdei állatok lábnyomának tudora, és 1988 óta jár a ragadozó nyomában.
– Gyerekként is sokat mentem gombászni és fát gyűjteni. Dolgoztam a visegrádi erdészetnél, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, aztán jöttem vad-, majd természetvédelmi őrnek a Börzsönybe. Elég jól ismerem, valószínű, hogy még nagy ködben is kitalálnék a mélyéből – mondta a Borsnak Darányi. A „forgalmas” erdőben rengeteg állat lábnyoma keresztezi egymást, így nem könnyű kiszúrni a nagymacskáét. Az őr szerint a hiúzok sorsa akkor pecsételődött meg, amikor az 1800-as évek végén elterjedt néhány gyorsan ölő méreg az országban. Az évszázadok óta a bundájáért vadászott hiúz és farkas eltűnt Magyarországról.
– Nagy szerencsével találkoztam egy hiúzzal 1993-ban, de az már annyira öreg lehetett, hogy nappali pihenése, napozása közben sikerült lefényképeznem. Még két évig élhetett, utána egy évtizedig nem láttam hiúznyomot a Börzsönyben. Aztán 2005-ben tűnt fel újra egy hiúz lábnyoma, de az már egy másik példányé lehetett. Számos kameracsapdás kép készült róla, minden évben láttatja magát – magyarázza az 59 éves férfi, aki ma már megelégszik azzal, hogy megtalálja a nagymacska nyomait, és képeket készít róla.
A természetvédelmi őrök egy nap akár negyven kilométert is gyalogolnak.
– Egyik nap annyira kifáradtam, hogy kora este lefeküdtem. Így viszont már hajnali kettőre kialudtam magam, s háromkor elindultam dolgozni. A szép, holdvilágos éjszakát megelőzően havazott, így a friss hóban szemlélhettem az állatok nyomait – mesélte az erdő felügyelője.
