Aktuális

Hogy halhatott meg a Pesten elesett olasz diák? - a Bors utánajárt

Címkék
balesetlép

P. Zs.

Létrehozva: 2018.04.27.

Olyan szerencsétlenül ütötte meg magát a magyar fővárosban egy fiatal olasz férfi, hogy hetekkel később belehalt. Orvost kérdeztünk, hogy történhetett ez.

Szinte felfoghatatlan tragédia történt Budapesten egy olasz diákkal.

Megbotlott az utcán

A csupán 21 éves Leonardo David húsvét idején érkezett hozzánk, hogy a barátaival eltöltsön három napot a magyar fővárosban. Ám egy óvatlan pillanatban felbukott egy villamossínben vagy útpadkában.

A barátainak a hasát fájlalta, így kórházba vitték, ahol kiderült, hogy a mája és a lépe is megsérült. Azonnal megműtötték, és úgy tűnt, fel fog épülni annak ellenére, hogy eltört a bordája, az tett kárt a belső szerveiben. Hetekkel később azonban hirtelen rosszabbul lett, és kiderült, hogy megrepedt a lépe. Ekkor már az orvosok se tudtak rajta segíteni, és április 23-án meghalt.

A család nem érti

Leonardo orvosbiológiai mérnöknek tanult, és szeretett utaz­ni. Márciusban például Németországban járt. Az esetről rengeteg olasz lap beszámolt, de a tudósításokból az nem derül ki, pontosan, hogy és hol esett el a fiatalember, és melyik kórházban látták el. Halálának híre megdöbbentette városát, az ország középső részén, Ancona mellett fekvő, mindössze 5000 lakót számláló Cupramontanát.

A baleset után a fiú szülei azonnal intézkedni kezdtek, hogyan tudnák hazahozni. A család értetlenül áll a halála előtt, nem tudják, mi történhetett, főleg, hogy már kezdett gyógyulni. Azt remélik, a boncolás során kiderül, miért kellett a fiúnak meghalnia.

A tok elfedi a bajt

Elég egy esés, és ha megsérül a lép, az akár halálhoz is vezethet. A léprepedés tehát életveszélyes. Ha nem észlelik időben, és nem operálják meg, akkor a nagy fokú vérzés miatt a beteg bele is halhat.

– Nehéz biztosat mondani, hiszen nagyon kevés az információ, de az ilyen lágyrész-sérüléseknek még a leggondosabb ellátás mellett is, akár napokkal később is lehet végezetes kimenetele – mondta az esettel kapcsolatban a Borsnak dr. Nagy Árpád orvos. – A belszervek, a máj és a lép tokkal vannak körülvéve, ami el is fedheti a sérülés súlyosságát. Ilyenkor a nagy mennyiségű vér felhalmozódhat a tok alatt, ami akár egy minimális panasszal rendelkező betegnél is percek alatt életveszélyes szövődményt alakít ki. Sőt, még a műtétek után is megvan ennek a kockázata! Ezért kell a beteget intézeti körülmények között megfigyelni – tette hozzá a belgyógyász-reumatológus szakember.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek