Átmeneti szállásból lett a magyarországi görög falu Beloiannisz. Bár egyre kevesebben élnek a Fejér megyei községben, a görög hagyományaikat máig őrzik a lakók.
Az M6-os autópályáról lekanyarodva Iváncsa–Besnyő–Beloiannisz hármasa felé haladunk. Élénk citromsárga repcetenger között vesszük az irányt az utóbbi felé, amit csak úgy emlegetnek: a görög falu. A községtábla után közvetlenül az ortodox templom áll, s mint kiderül, ez az egyetlen árulkodó jelképe a falunak. A templomkerítésnél már vár ránk a nyárias meleg ellenére öltöny-nyakkendőbe öltözött Nikolovszki Risztó. A 83 éves férfi még az ötvenes években érkezett ide 2500 görög és macedón gyermekkel együtt, a polgárháborúból mentették ki őket.
– Mikor leszálltunk a vonatról, azt hittük, Németországban vagyunk. Azt sem tudtuk, hogy Magyarország létezik. Egyszer ebédre mákos tésztát kaptunk. Akkor láttam olyat először. Ki is vittem a mosdóba lemosni a tésztáról a mákot, mert azt hittem, döglött hangyák – kezdi Risztó a magyarsággal való első találkozásáról.
– Az első tervek szerint Kelenföld után húztak volna fel egy falut nekünk, de a görögök mezőgazdasággal akartak foglalkozni, ezért az Iváncsa melletti vidék mellett döntöttek. Mi, gyerekek Balatonalmádiból, a gyerekotthonból jártunk át segíteni az építkezést. Végül 418 ház épült fel. Ide költöztették az országban szétszórt görögöket és macedónokat. Risztó és a többi gyerek itt kezdett el iskolába járni, ahol magyarul is tanultak. Édesanyját – akit a többi felnőttel együtt Lengyelországba menekítettek a háborúból – csak 1954-ben, hat évvel a menekülés után látta viszont.
– A nyolcvanas években sokan visszatértek Görögországba. Én maradtam Magyarországon, itt lettem ember. Nekem ez a második hazám, de még az is lehet, hogy az első – mondja Risztó.
Ételízesítés mediterrán módra
A legtöbb görög és macedón 1952-ben élt Beloianniszban, 1850-en. A nyolcvanas évek nagy hazatérése után már csak kevesen maradtak a régiek közül, többségük pedig vegyes házasságot kötött. A görög hagyományok mégsem vesztek el.
– A magyarságom mellett görögnek érzem magam, itt élek, ezt a kultúrát képviselem – hangsúlyozza Takács Katalin, akivel a község vegyesboltja előtt találkozunk, nem messze a cukrászdától, ahonnan görög dallamok törik meg a falu csendjét. Katalin, aki anyai ágon görög, a Pyrgos Görög Zenekar és Néptánc Együttes koreográfusa is egyben. Hagyományos görög táncot tanít.
– Ovisoktól a felnőttekig harminc tanítványom van. Főleg magyarok. Rengeteg helyen lépünk fel, néha megkérdezik, Görögországból jöttünk-e – nevet, majd gyorsan rámutat az utcán elhaladó emberekre. – Ő is görög. Az is az – ismer mindenkit. Katalin otthon is őrködik a görög kultúra felett. Fiának tudatosan a Krisztosz nevet adta, otthonában görög zene szól. Gyakran készít citromos csirkelevest, a töltött paprikát pedig oregánóval ízesíti. Ugyan paradicsomszószt nem készít hozzá, de a tejfölt sosem hagyja le róla.
Pénz a pitában
Kevesen vannak az utakon, a görög-magyar utcanévtáblák magányosan állnak az utcavégeken. Kész Józsefné Vanopulu Mirka siet felénk fehér-kék csíkos nyári cipőjében. Mikor látja, hogy szemet szúrt a görög motívum, gyors magyarázkodásba kezd.
– Nemrég voltam Görögországban, a Beloianniszból visszatelepültekkel találkoztunk. Ott vettem – mutat a lábbelire. Mirka Lengyelországban született, testvérei Risztóval együtt érkeztek a faluba. A családegyesítés után itt telepedtek le, még egy öccse is született ide.
– Magyar az állampolgárságom, de a gondolkodásom görög – mondja az asszony, aki a Görög Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. – A mi feladatunk, hogy a szokásainkat és mindent, amit otthonról kaptunk, megőrizzük. Rendezvényt szervezünk március 25-re és október 28-ra, mikor a görögök nemet mondtak (a fasiszta Olaszország 1940-ben megtámadta Görögországot, felszólítva az országot, hogy adják meg magukat – a szerk.). Januárban pedig a Vaszilopitát ünnepeljük, amikor az asszonyok pitát sütnek és érmét raknak bele, s ha valaki azt megtalálja, egész évben szerencsés lesz – magyarázza az asszony.
Több a magyar
A község iskolájában, amelyen ott lobog a kék-fehér zászló, görögül is tanulnak a gyerekeket. Görög mondatfoszlányokba mégis ritkán botlik az ember.
– Még nekem sem tökéletes a nyelvtudásom, de megértetem magam. Nagyon szeretem hallgatni az időseket, ahogy görögül beszélgetnek egymással – mondja Katalin. Ez is mutatja, mára inkább a magyarok vannak többségben. Az öreg Risztó szerint ezzel nincs is semmi gond. – Nincs különbség a két nép között, becsülik egymást – hangsúlyozza a férfi, aki egyike annak az alig kétszáz görögnek, akik igyekszenek fenntartani egykor vibráló hagyományaikat.
