Forrás: Végh István
Ősz hajú férfi áll büszkén pesti kocsmája előtt, s mutatja a bejárati ajtó mellé felszerelt piros nyolcast. A fölötte lévő emléktábla már 1996 óta tiszteleg a kártyafestő Schneider József előtt.
Itt kezdődött
Majd’ két tucat zsugás gyűlik össze huszonkét esztendeje a magyar kártya napján, december 29-én Budapesten, a Kazinczy utca 55. szám alatt. Az épület manapság egy kocsmának ad otthont, 1836-ban azonban itt készítették először a magyar kártya lapjait.
– Egy londoni versenyen került elő egy lap több mint húsz éve, amin a magyar kártyafestő neve és akkori címe szerepelt. Néhány eltökélt zsugás a helyrajzi számból kiderítette, hogy a kocsmám helyén állt a műhelye – magyarázza a Borsnak Wichmann Tamás, aki a Pató Pál Asztaltársaság és a Magyar Talon Alapítvány képviselőivel minden esztendôben megkoszorúzza a plakettet.
A cenzúra közbeszólt
Mivel a középkori svájci szabadságharc figurái szerepelnek a ma magyarnak hívott kártya lapjain, sokáig azt gyanították, hogy Svájcban vagy Németországban készítették azokat.
Végül 1973-ban jött rá egy angol kártyatörténész, hogy egy pesti mester keze alól kerültek ki. Schneider József azért festette Tell Vilmost és társait a kártyákra, mert a magyar függetlenségért harcoló hősöket a Habsburg-cenzúra miatt lehetetlen lett volna.
Később a játék során, a gyakorlatban a 36 lap 32-re csökkent. A készletet csak a XX. században kezdték el magyar kártyának nevezni.
Dupla kép
A kártyafestők a kártyaképeket fa-, réz- vagy éppen acélmetszetről készítették, amiket aztán kézzel vagy sablonnal színeztek ki. Schneider a kártyáit rézbe metszette, a vörös, kék, barna színt pedig sablonnal vitte a lapokra. Az arcot, a ruhát és a kisebb méretû díszeket kézzel festette rájuk.
Első hallásra furcsa lehet, de a kártyafestőknél a rajztudás másodlagos fontosságú volt, egy-egy karakteres elem megalkotása sokkal lényegesebb. Így a játékosok könnyebben megjegyezhették a lapokat. Schneider ráadásul megfelezte a kártyalapokat, hogy mindkét felén ugyanazt a képet lássa a kártyázó.
Így a játék során sokkal könnyebben kezelhetők voltak a lapok az addigi egyalakos változatokhoz képest.
Az általa megfestett kártyapaklit 1865-ben kezdte el gyártani a bécsi Piatnik Ferdinánd, aki az egész monarchiában elterjesztette, de Angliába is eljutott a magyar emigrációval.
Egy legenda a tulaj is
A magyar kártyatörténelem fontos helyszínén Wichmann Tamás üzemeltet kocsmát immár harminc éve.
A kilencszeres kenuvilágbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai második és egyszeres bronzérmes, továbbá 37-szeres magyar bajnok és 1979-es fairplay-díjas Wichmann először Szent Jupát néven kezdte el működtetni a sörözőjét, majd Wichmann-kocsma lett belőle. Ahogy a hetvenéves legenda fogalmaz: tartalmas kvízjátékokkal, beszélgetésekkel, az egymásra találás lehetőségével kulturált időtöltést szeretne kínálni az erzsébetvárosi polgároknak.
A kártyázás Ázsiából ered, Európában a 13. század körül jelent meg, hazánkba pedig Mátyás király idejében (1458-1490) került. Először főúri körökben terjedt el, utána az iparosok, polgárok is játszani kezdtek. A 16. században létesültek az elsô kártyakészítő és kártyafestő műhelyek. A 18. században 16 magyar városban működött ilyen műhely. Pesten 1770 körül ketten, 1805-ben öten, 1830 körül már tízen foglalkoztak kártyakészítéssel.