Aktuális

Éva, a Bors Pénzpiramis nyertese: Én vagyok a világon a legszerencsésebb!

Ny. A.

Létrehozva: 2018.05.09.

<p>Kisorsoltuk a Pénzpiramis utolsó 1 millió forintját.</p>

Végérvényesen bezárta kapuit a Pénzpiramis, nyereményjátékunk során összesen ötmillió forint üthette hűséges olvasóink markát. Az elmúlt hetekben négyen 1–1 millió forintot érő nyertes matricára bukkantak a Bors címlapjain, míg az ötödik, egyben utolsó millióra az pályázhatott, aki összegyűjtött három nem nyertes matricát és helyesen válaszolt egy piramisokkal kapcsolatos kérdésre. Hétfőn 11 órakor közjegyző és Tubi, a Bors kutyájának jelenlétében szerkesztőségünk kisorsolta a Pénzpiramis utolsó egymillió forintjának szerencsés tulajdonosát. Ő pedig a Zalaegerszegen élô Horváthné Pintér Éva!

– Bevallom, nem ez az első nyeremény az életemben – kezdi a vezetésoktatóként dolgozó Éva. – Sok kisebb tárgynyereményt nyertem, a szobámban egy külön szekrényben ôrzöm őket. Kétszer a lottón is volt már szerencsém! – árulja el Éva. És mi a titka? Szerencsés csillagzat alatt született vagy Fortuna örökre kegyeibe fogadta? Az asszony egészen másnak tulajdonítja szerencséjét.

– A pozitív hozzáállásban hiszek, mindig az élet napos oldalát nézem. De tudom, ha valamit el akarok érni, azért tenni kell – mondja nyomatékosan, és erre buzdít mindenkit, aki nyerni szeretne.

Éva szorgalmasan figyeli a nyereményjátékokat. Ha fogkrémmel lehet játszani, az egész család ugyanazzal a márkával mossa a fogait, ha gabonapehely doboza ígér értékes ajándékot, a család minden tagja azt eszi reggelire.

– A legszerencsésebbnek azért tartom magam, mert van három egészséges, gyönyörű lányom. Már felnőttek, a legidősebbtől született is unokám, ő is kislány. Van tehát kiknek adnom. A Bors egymilliójából biztos jut fürdőszoba-felújításra, és a legnagyobb lányom most készül költözni, neki is segítek – sorolja az újdonsült Bors-milliomos.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek