Aktuális

VV Béci: A volt feleségem önző, aki mellett nem éreztem magam férfinak!

Bors

Létrehozva: 2018.05.15.

A rapper Instagram oldalán dühös posztban osztotta ki volt feleségét, Adriennt, akit rossz anyának és önző feleségnek tart.

Mint tudott, a rapper év elején komoly döntést hozott, és elköltözött otthonról. Nem sokkal később pedig már egy Norina nevű feltűnően csinos, modell lánnyal romantikázott. Sokan elítélték emiatt Bécit, aki állítja: nem az új szerelem miatt hagyta el a családi fészket. A rapper egy korábbi közleményében leírta, hogy kislányuk, Napsugár érdekében békében szeretné lezárni volt feleségével a kapcsolatát, de úgy tűnik, ez nem fog sikerülni. Béci szerint ugyanis exe, a háta mögött fűnek-fának elhordja őt. 

A rapper nagyon berágott emiatt Adriennre, és kislánya születésnapi köszöntőjében csúnyán kiosztotta. Magát makulátlan emberként, feleségét viszont egy önzőnek festi le, aki vele ellentétben korábban, és a mostani helyzetben sem a gyermeküket helyezi előtérbe. 

VV Béci a régi szerelemmel:

Az én kis Bébi Úr-nőm😍 #mozi #bebiur #family @suzandeniiz @denizparisofficial @adrygazdig85

YOUNG G Beci (@yg26beci) által megosztott bejegyzés,

"Nem könnyű ilyenkor se, neki, se nekem, se pedig a páromnak, főleg akkor,hogy ha a gyermekem édesanyja önző módon a saját érdekeit veszi előtérbe és nem pedig a gyermekét...ezt mind azért mert én elmentem otthonról...OK, OKOZAT!" - írja Béci, aki már abból sem csinál titkot, hogy régóta érlelődött benne a szakítás gondolata, de Napsugár miatt sokáig Adriennel maradt. 

"Én még ezek után is gyermekem érdekeit néztem és vele maradtam, mert, hogy ha hamarabb mentem volna, annyira sem lett volna anyja a gyereknek mint amennyire most van."

VV Béci és új szerelme:

A rapper a posztban arról is beszámol, hogy mostani párja, Norina mellett végre újra férfinek érzi magát, házasságába ugyanis belebetegedett. 

"Ezekkel az elfolytott ézésekkel évekig éltem amik testileg beteggé tettek,de erről nyilván senki sem tud, nyilván ezt ő sem hangoztatja, csak szegény Ő! És én? Az értékeim teljesen a padlón hevertek, mert már nem éreztem férfinak magam, otthon nem volt minden rendben" - állítja Béci, aki úgy érzi, Norina mellett gyógyulófélben van.

Egy Apa csak akkor a legboldogabb,hogy ha a gyermekét annak látja! Nagyon sok dolgon megyünk keresztül, amit csak én és kizárólag az lát, aki benne van...messziről jött ember,azt mondd amit akar! Én egy igazi Férfi és egy makulátlan Apa vagyok, mindent megteszek a gyermekemért, legtöbbször Apaként az Anyja is én vagyok! Aki ismer tudja, hogy min megyek keresztül, a gyermekem olyan számomra,mint a saját testem és már fél éve test nélkül élem az életem. Nem könnyű ilyenkor se, neki, se nekem, se pedig a páromnak, főleg akkor,hogy ha a gyermekem édesanyja önző módon a saját érdekeit veszi előtérbe és nem pedig a gyermekét...ezt mind azért mert én elmentem otthonról...OK, OKOZAT! Nem tudom felfogni azt, h aki hosszú éven keresztül szeretett,a gyermekem Anyja csak a külvilágnak tud élni,kedves csinos cuki képek mindenhol, de mögötte meg semmi nincs és én vagyok a legnagyobb ellenség. Aki engem degradál, vagy csak rosszat hall a volt Feleségemtől, az olyankor magában nem teszi fel a kérdést, h ez a Béci gyerek egy szép nő láttán képes elhagyni az egész családját?!?!? Hát k#rvára nem!!! Ezekkel az elfolytott ézésekkel évekig éltem amik testileg beteggé tettek,de erről nyilván senki sem tud 😊 nyilván ezt ő sem hangoztatja, csak szegény Ő! És én?👌🏼🤔 Én még ezek után is gyermekem érdekeit néztem és vele maradtam, mert, hogy ha hamarabb mentem volna, annyira sem lett volna anyja a gyereknek mint amennyire most van. Az értékeim teljesen a padlón hevertek,mert már nem éreztem férfinak magam, otthon nem volt minden rendben...Hatalmas örömmel tölt el az amit a páromtól kapok,férfinak érzem magam, a betegségemet javítom, persze ez sokban rajtam múlik! Soha nem szerettem volna vissza vágni Adrinak, de betelt a pohár, azzal, h ismeretlen embereknek fűt,fát mondd rólam úgy, h 8 évig velem volt! Nem tiszteli semennyire sem a gyermeke Apját! Én tisztelem amiért a gyermekem világra hozta,mert ez az egyik legszebb dolog az életemben!!!Ennek már 5éve, 5éve Apa vagyok,5éve önzetlenül szeretek, 5éve önzetlenül szeretnek, és tudom h ez örökké tart!!! SZERETLEK KISLÁNYOM ÉS BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!!!!❤ APA

YOUNG G Beci (@yg26beci) által megosztott bejegyzés,

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek