Aktuális

Időjárás: közel az egész országra figyelmeztetést adtak ki

Bors

Létrehozva: 2018.06.12.

Folytatódik az előző napokban már megszokott meleg, ugyanakkor zivatarokkal tűzdelt időjárás. Nyolc megyére, valamint a fővárosra adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú - narancs - figyelmeztetést heves zivatarok miatt. Budapesten, Pest megyében, továbbá Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas és Veszprém megyében van érvényben a narancs jelzés, míg Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Szintén elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt a fővárosra, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére. Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Somogy, Tolna és Zala megyére a hőség miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint a hőmérséklet délután 28 és 34 Celsius-fok között alakul. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő - írja az MTI.

Gyakorlatilag Békés és Hajdú-Bihar megyéink az egyetlenek, ahol semmilyen figyelmeztetés nincs érvényben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek