Aktuális

Orbán: A kvótaügyet nincs értelme erőltetni

Bors

Létrehozva: 2018.06.21.

<p>A visegrádi négyek és Ausztria egyetértenek abban, hogy Európának képesnek kell lennie megvédeni a saját határait és biztonságot adni a polgárainak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. </p>

A közös nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktor elmondta: arra is képesnek kell lenni, hogy az Európai Unió (EU) tagállamainak kapcsolatát az együttműködés, ne pedig a konfrontáció jellemezze.

Ebből az következik – folytatta –, hogy a migráció ügyében a hangsúlyt azokra a kérdésekre kell helyezni, amelyekben egyet­értés alakítható ki. A kormányfő két ilyet említett: a határvédelmet, valamint azt, hogy az EU-n kívül kell létrehozni külső menekülttáborokat.

Azokat a kérdéseket, amelyekben nincs egyetértés, mint például a kvótaügy, nem érdemes erőltetni – tette hozzá a miniszterelnök.

A magyar javaslat tehát az, hogy a migráció ügyében oldják meg azt, amit képesek, azokra a pontokra helyezzék a hangsúlyt, amelyekben egyetértés mutatkozik.

Orbán Viktor azt mondta, kü­lönleges volt a találkozó azért is, mert véget ért a magyar V4-elnökség, amelyet Szlovákia nevében Peter Pellegrini miniszterelnök fog átvenni. Az elnökség átvételénél csak egy jobb érzés van: amikor átadhatja azt az ember – fogalmazott Orbán Viktor, sok sikert kívánva kollégájának.

Sebastian Kurz osztrák kancellárt azért látták vendégül, hogy meghallgassák a terveiről, ugyanis Ausztria vezeti majd az Európai Unió Tanácsát a következő fél évben.

A V4-ek és Magyarország mindig erős Európát akart, ehhez pedig jó elnökökre van szükség – nyomatékosította Orbán Viktor.

A magyar kormányfő közölte: azokat a kérdéseket sem rejtették véka alá, amelyekben nincs egyet­értés a V4-ek és Ausztria között: nyíltan beszéltek az atomenergia kérdéséről, valamint a családi pótlék rendszerének osztrák változásairól is.

Zárszavában a kormányfő kö­zölte, hogy pénteken Magyarországra látogat Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

A kormányfő – utalva a vasárnap Brüsszelben tartandó informális migrációs mini csúcstalálkozóra – azt közölte: a V4-ek álláspontja szerint a menekültkérdésről szóló miniszterelnöki, legmagasabb szintű kormányzati megbeszélések megszervezése a Donald Tusk vezette Európai Ta­nácsra tartozik, és nem az Európai Bizottságra.

Közzétette: Orbán Viktor – 2018. június 21.

„Megértjük, hogy vannak országokban belpolitikai nehézségek, de ez nem eredményezhet egy összeurópai kapkodást”, az ugyanis káoszt szül – mondta, megerősítve: a V4-ek szerint az Európai Bizottságnak nem dolga miniszterelnöki csúcstalálkozó szervezése, ez a tanács elnökének a dolga, aki ennek eleget is tett, hiszen jövő csütörtökön – például menekültügyben is – lesz csúcstalálkozó.

A V4-ek ezért nem lesznek ott a vasárnapi mini csúcson. A jövő csütörtökön esedékes brüsszeli találkozón fogják kifejteni az álláspontjukat – közölte Orbán Viktor.

Közzétette: Orbán Viktor – 2018. június 21.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek