Vajon mi adja a varázsát egy óriási, lovakkal és zöld legelőkkel tarkított birtoknak, s miért olyan fontos, hogy a magyar fajták velünk éljenek? A választ egyértelműen megtaláltuk az ország délkeleti csücskében, ahová bár hosszú út vezet, minden percéért megéri elutazni.
Forrás: Zsolnai Péter
A szinte már kötelező kalap nélkül indultunk útnak a mezőhegyesi Ménesbirtok közel tízezer hektáros területét bejárni. Meg is bántuk rögtön, ez ugyanis nemcsak divat a lóversenypályán, hanem praktikus kellék a tomboló nyárban. Ahogyan azt is jobban át kellett volna gondolni, hogy húzzunk-e gumicsizmát. Így aztán maradt a rácsodálkozás, vajon mit gondoltunk reggel, betonon fognak álldogálni a gyönyörű lovak? A válasz egyértelműen nem.
A világ minden tájáról érkeznek
Az utóbbi években a fogathajtók kedvencévé vált a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. Nemcsak a csodálatos környezet okán, de a modern, jó minőségű pálya miatt is. Más ez, mint a többi verseny, ide megérkeznek fogataikkal, lovukkal, lakókocsikkal a csapatok, és napokig maradnak. Senki sem bánja, hogy egy hosszú hétvégét nomád körülmények között kell eltölteni. A kocsik közt járva, kutyák ugrálnak körül, és kávéval, dinnyével kínálnak minket. Egyedülálló a hangulat, és szinte hihetetlen az összetartás.
Őshonos magyar fajták
De más miatt is újra különleges a II. József császár alapította birtok. Az egykor őshonos fajták, mint a nóniusz, gidrán, valamint a furioso-north star ismét tapossák a birtok legelőit. Hat évtized után került vissza a mezőhegyesi kancacsaládokra visszavezethető 96 egyedből álló gidránállomány a fajta bölcsőjébe. Korábban 150 éven át tenyésztették itt a gidránokat, de 1957-ben eltelepítették a fajta szülőhelyéről. Az Országgyűlés 2016-ban hozott törvényt a Ménesbirtokon tenyésztett lovakról, és a fajta megőrzéséről, így került most vissza ennek megfelelően a ménes.
Újrakezdés
Az őshonos lófajtát idén tavaszszal már a mezőhegyesi legelőkre engedték ki, a telet pedig a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nél a belső karámokban, a huszi ménesben töltötte. Nincs egyszerű dolguk a Marócpusztáról érkezett ménes gyarapításáért felelős szakértőknek. Itt ugyanis minden ló vérvonala visszavezethető korábbi mezőhegyesi származására. Mialatt a gidránok szétszóródtak az országban, a tenyésztésükre nem figyelve keveredett a vérvonaluk. Az eredetileg katonai célokra használt, arab vérből származó lóból kizárólag sárga színű lehet Mezőhegyesen tenyészkanca. Sőt a kancák a ménes fenntartói, ők ugyanis a tiszta vérvonal örökítői.
– Nem könnyű ez, hiszen nyolc-tíz év is eltelik, mire kiderül, jól csináltuk-e, amit csináltunk. Hiszen egy évig van a mama pocakjában egy kiscsikó. Négyéves korától kezdjük tanítani, és még négy év kell, mire kiderül, mire lesz alkalmas – mondja Pap Tibor István, s közben összekacsint kollégáival. – Vagyis, akár emberek életén átívelő munka ez. De azt gondolom, hogy a mai, kissé torzult világunkban, ha egy gyerek végre leteszi a telefont, felnyergel, és lóra ül, valami megváltozik benne. Kicsit közelebb kerül a hagyományos értékekhez, a természethez és önmagához is – teszi hozzá a Ménesbirtok vezérigazgatója.
Új utakon vágtázni
Ma már nem azokra a célokra tenyésztik a lovakat, mint kétszáz éve, ezért újra meg kell találni, mire tudják használni. Ahogyan a nóniuszok váltak például a Készenléti Rendőrség szolgálati lovaivá. Valóban, kicsit mások már a lovak is, de az biztos, hogy nincs ma a gidránnál kedvesebb, barátságosabb és érdeklődőbb fajta. Befogadnak maguk közé, sőt meg is csipkedik az ember fülét, és nem féltik a csikókat sem. Szabadon élnek, és nagy örömet, megnyugvást hoznak bárkinek, aki meg szeretné csodálni a ménesüket. Az egész létük őrizendő érték. Az ősi istállókban, az 1800-as évek óta álló épületekben élhetnek ismét, és persze a hatalmas karámokban békésen legelhetik a kiváló minőségű füvet.
