Goli otokról gyakorlatilag semmit sem tudtam eddig azon túl, amit a törikönyvekben olvastam: erre az észak-dalmáciai hírhedt szigetre száműzték Josip Broz Tito jugoszláv elnök politikai ellenfeleit azt követően, hogy 1948-ban Jugoszláviát kizárták a moszkvai székhelyű Kominformból, a kommunista és munkáspártok tájékoztató irodájából. Egy kósza ötlettől vezérelve horvátországi nyaralásom pár napját napozás helyett Tito börtönszigetének felfedezésére fordítottam.
Börtönből szellemváros
A magyarul Csupasz-szigetként vagy Kopasz-szigetként is ismert helyen az épületeket az ott található kövekből építették. A börtönkomplexumot számos barakk, egy karantén, egy kórház és több más létesítmény alkotta.
Jelenleg meglehetősen romos állapotban van, az utóbbi 25 évben ugyanis senki sem foglalkozott a karbantartásával. A sziget mára elhagyatott szellemvárossá vált, amit eddig hajókirándulások keretében látogathattak a turisták.
Minket egy helyi hajós vitt Goli otokra. Az odaúton még mosolyogva szeltük a helyenként másfél méteres hullámokat a motoros gumicsónakkal. Hatalmasakat dobált rajtunk a hullám, amit sofőrünk még hatalmasabb mosollyal az arcán figyelt a kormány mögül. Bő 45 perc után megérkeztünk a szigetre. Egyikünk tengeri betegként hagyta el a hajót, ám röpke negyedóra után mindenki gyomra a helyére került. Indulhatott a felfedezés. Az eredetileg teljesen kopár szigeten az épületeket a rabok építették az általuk faragott kövekből. Méghozzá bármilyen megmunkáló eszköz nélkül, kőből, kővel alakították ki a valóban szép épületeket.
A rezsim ellenségei
A foglyok első csoportja 1949. július 9-én érkezett meg. Mind politikai elítéltek, valamilyen módon a kommunista rezsim ellenségei voltak. Aztán lazult annyira a szigor, hogy 1956-tól a példásan viselkedő elítéltek havonta egy legközelebbi családtagot fogadhattak. Amikor még működött a fogolytábor és börtön, a sziget és környéke a hajóforgalom elől elzárt övezet volt. De ha mondjuk egy repülőgép repült el felette, a raboknak hasra kellett vágniuk magukat.
Megrendítő élmény látni, érezni, hogy minden ma itt látható növény vagy fa az egykori fogvatartottak fájdalmas munkájának eredménye. Ők ültettek minden egyes növényt, amiket büntetésből gyakran saját testükkel kellett védelmezniük az égető napsugarak, illetve a viharos szél, a bora ellen. A szigeten ma az egyetlen érték az a kő, amit a házakba és az utakba beépítettek.
Körben mindenütt azoknak az épületeknek a romjai láthatók, ahol a foglyokat őrizték.
A szigeten a legnagyobb gondot az ivóvíz hiánya jelentette, megoldásként hatalmas esővíztárolót építettek.
Eltűntek a gyárak
Fénykorában a szigeten működött egy faipari üzem, ahol búrotokat gyártottak, amiket aztán Amerikába és Mexikóba exportáltak. Egy ideig fémfeldolgozó is működött, ahol traktor- és hajóalkatrészeket, csőelemeket gyártottak. Illetve egy kőfeldolgozó, ahol terrakotta padlólapokat, betontéglákat készítettek. A gyártáshoz szükséges követ a szigeten lévő kőbányákból nyerték. Az itt készült bútorokat, a kőfeldolgozó termékeit Olaszországba csempészték. Ezekre már csak az épületek alapjai és árván maradt falai emlékeztetnek. A tenger felől érkező sós levegő mindent felemészt. Az épületnek beomlott a teteje, egyetlen ép ablaka sincs, a víz- és elektromos hálózat teljesen használhatatlan.
Goli otokon néhány évig hajógyár is működött, ahol három, egyenként 110 tonna teherbírású, fából készült hajót építettek, ezek neve Május 1, Május 13 és Május 25 volt. Később a gyár már csak hajójavítóként működött.
Volt egy be- és kiléptető karanténrészleg, itt tartották egy hónapig az érkező foglyokat és itt voltak elbocsátáskor is. Egy-egy barakkban 250-en laktak, a szigeten maximum 4300 embert tarthattak fogva. Alig jártuk körbe a területet, a nap is igencsak elbújt a horizont mögé, amikor értünk jött a reggeli mosolygós vízitaxis.
A börtönszigetet megálmodó, az egészet kitaláló Josip Broz Tito egyébként egyetlen egyszer sem látogatott el Goli otokra.
Magyar túlélő
Dési Ábelt, eredeti nevén Sárkány Szilvesztert, a vajdasági magyar irodalom kiemelkedő alakját 1948-ban vitték el a hírhedt Goli otokra. Négy év raboskodás után szabadult, majd szinte teljes magányban élt, közben a szépirodalom mellett filozófiai kérdésekkel foglalkozott.
