Ott állnak évtizedek óta. Nap süti, eső veri, szél fújja őket, rozsdásodnak, kilazulnak, széteshetnek. Ám nem jellemző, hogy a lakók törődnének a régi tetőantennákkal.
Forrás: FORTEPAN
Letűnt idők technikája
A kábel- és parabolaantennás tévézés elterjedése előtti „őskorszak” emlékei az antennák, amik jellemzően a régebbi – magyarán minimum 20-30 éves – hazai épületek tetején meredeznek. A fiatalabbaknak ma már el kell mesélni: annak idején úgy fogta az ember a tévéadást, hogy kitette a tetőre, esetleg az ablakba vagy az erkélyre a Keravillban vásárolt antennát, amit megfelelő kábellel összekötött a készülékkel. Társasházakban persze elterjedt a központi antenna, amire a lakásokat rácsatlakoztatták.
Praktikusan ahány adást venni akartunk, annyi VHF vagy UHF antenna kellett (attól függően, melyik frekvenciatartományban sugározták az adást). Tehát kellett egy az MTV1-hez, egy a „ketteshez”, egy a „jugóhoz”, a „cseszkóhoz” vagy az „osztrákhoz”, később – amikor létrejöttek –, egy a városi tévéhez. Így alakultak ki az antennaerdők a településeken.
Nincs rá szabályozás
Ízlés dolga, hogy ez kinek mennyire bántja a szemét, az fontosabb kérdés, hogy az antennák ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. Eső, hó, tűző nap éri, viharos szelek teszik próbára őket. Mi van, ha egy lezuhan és eltalál egy kocsit vagy egy embert, akinek kioltja az életét?
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál megkeresésünkre közölték: sem ők, sem a hírközlési jogszabályok nem rendelkeznek a régi tévéantennák leszerelésével kapcsolatban, az állagmegóvásért és a baleset-megelőzésért az épület tulajdonosa felelős. Hozzátették: ezeknek az antennáknak egy része a mai napig használható a földfelszíni digitális televíziós adások vételére.
Megkerestünk egy budapesti önkormányzatot is: – Nincs jogszabály a leszerelésükre, újakat pedig szinte korlát nélkül lehet létesíteni – válaszolta Arató György, a XIII. kerület főépítésze.
Ott rohadnak a tetőn
Az interneten találtunk egy szerelőt, aki vállalja régi antennák leszedését, de tapasztalatai szerint nincs túl nagy igény erre.
– Az emberek többsége nem foglalkozik velük, azt mondja, hogy majd csak lesz valami, és ott rohadnak a tetőn – mondta a Borsnak Berkes László. – Általában akkor tűnnek el egy házról, ha felújítják a tetőt, és ritkább, hogy antennaszerelők bontják le. Olyanról egyébként még nem hallottam, hogy villám csapott egy antennába.
A helyzet tehát az, hogy akár száz évig is ott állhatnak a tetőkön, csakhogy korrodálódnak és balesetveszélyessé válhatnak. Az alumínium, amiből az antenna készül és a vas, amiből a tartórúd meg a rögzítőbilincsek, nem nagyon „szereti” egymást. A műanyag elemeket „szétsüti” a nap, az alkatrészek széthullanak, a tartókötelek elrohadnak.
Perelhető a lakóközösség
A kukába nem fér
A lebontásuk egyébként nem olcsó, mert macerás, balesetveszélyes, általában nem egyemberes munka – folytatta a szakember. – Az antennával a leszerelők nem tudnak mit kezdeni, hiszen újrahasznosítani nem lehet, ezért az eltüntetésük a lakókra hárul. A MÉH-telepek szinte eltűntek az országból, a kukákba nem fér bele, tehát vagy egy központi gyűjtőhelyre kell szállítani, vagy eltenni valahova a következő lomtalanításig. Ezért tényleg csak végveszély esetén szereltetik le a lakók – magyarázta Berkes László.
A probléma egyébként nemcsak az ilyen klasszikus alumíniumantennákat érinti, hanem már a régebbi parabolákat is, hiszen a technika megváltozásával ezek egy része is feleslegessé vált. Az idő vasfoga pedig ezeket is megrágja.
