Aktuális

Közeleg az ősz - na de mit csináljunk a lehullott falevelekkel?

Címkék
kertősz

Bors

Létrehozva: 2018.09.10.

Nyakunkon az ősz, ezzel együtt a kerti munkák is megkezdődnek, ami sok embernek  fejtörést jelent. Főleg a zöldhulladék.

Budapesten tilos égetni

Meg sem lepődünk azon, ha – főleg vidéken – szeptember végén, októberben a házak kertjéből fekete füst száll fel. Sokan nem tudnak mit kezdeni a falevelekkel és gallyakkal, ezért inkább hamut csinálnak belőle. Szabad ezt egyáltalán? Amennyire egyszerűnek tűnik a kérdés, olyan bonyolult a válasz, ugyanis nincs egységesen korlátozva a zöldhulladék égetésére vonatkozó rendelet. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője elárulta lapunknak az erre vonatkozó szabályokat.

– A kerti zöldhulladék égetése attól függ, hogy a település önkormányzatának van-e erre vonatkozó rendelete. Ha van, akkor azt általában korlátozzák, tehát megadnak egy bizonyos időszakot amikor lehet. Ezt meghatározhatják egy egész hétvégében, de akár csak pár órában is. De például Budapest egész közigazgatási területén tilos az égetés. Ha valahol nincs kifejezetten erre vonatkozó szabály, akkor ez azt jelenti, hogy az önkormányzat nem engedélyezi a zöldhulladék égetését. Ilyen esetben komposztálás vagy elszállítás jöhet szóba.

Tudta?

A körülbelül 200-300 forintért megvásárolható zsákok már tartalmazzák az elszállítás díját és a komposztálás költségét is.

Jelentse be a füstölőt!

Előfordulhat, hogy valaki nem tudja a saját lakhelyére vonatkozó szabályokat, de mielőtt nekiállna tüzet rakni, tájékozódjon, mert akár a szomszédja is feldobhatja. A tűz nagyságától függően 20 és 60 ezer forint közötti bírságra számíthatunk a tilosban égetés miatt, de ha akkora lángot csinálunk, hogy a tűzoltókat is riasztani kell, akkor az okozott kár mértékétől a tűzvédelmi bírság 20 ezertől akár hárommillió forintig terjedhet, ráadásul a tűzoltók kiállási költségét is nekünk kell állni. Illegális égetésről bárki tehet bejelentést, a szomszéd, de egy arra járó is. Az önkormányzatnál vagy egyenesen a katasztrófavédelemnél személyesen, vagy e-mailben is lehet jelezni a szabálysértést.

Csak a zsákért fizet

Az egyik legjobb megoldás a zöldhulladék kezelésére a komposztálás, de akinek nincs erre lehetősége, el is szállíttathatja. A kommunális hulladék közé nem szabad tenni, ezeket külön kell kezelni. Az Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. például csak a saját, lebomló zsákjában kihelyezett zöldhulladékot szállítja el, míg más településeken elfogadják a sima zsákokat is. A 100 literes biozsákot több helyen is, egyes benzinkutakon, nagyobb áruházláncokban, kertészeti boltokban és lakossági hulladékudvarokban is megvásárolhatjuk pár száz forintért, az FKF munkatársai így ingyen elszállítják a ház elé kitett „csomagokat”.

Mi számít zöldhulladéknak?

Nyírt fű, fanyesedék, ágnyesedék, bokornyesedék, farönk, tuskó, ág, gally, lomb, bokor, cserje, falevél, levél, faforgács, fűrészpor, gyom és bármilyen levágott növényzet, amely komposztálható.

Házhoz is jönnek

Szinte az egész országot lefedik a zöldhulladékot elszállító cégek, akik köbméterárban mérik az elszállított hulladékot. egy köbméter 3500-7000 forint között mozog, de egyes helyekre kiszállási díjat is felszámolnak. Ha ezt a megoldást választjuk, akkor vegyük fel több céggel is a kapcsolatot, hogy megtaláljuk a lehető legjobb ajánlatot.

Már tisztítják a fővárost

A 2018-as zöldhulladék elszállítása a fővárosban már megkezdődött, ami egészen november 30-ig tart majd. Az FKF felhívja mindenki figyelmét, hogy a zsákokba csak növényi eredetű hulladék kerüljön, csak így tudják megfelelően elszállítani és komposztálni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek