Valóságos szenzációt keltett a 19. században egy német paripa. Hans ugyanis képes volt matematikai műveletek elvégzésére, osztott, szorzott, sőt gyököt vont gazdája utasítására, aki ha csaló is volt, kétségtelenül egy nagyon állat.
Hans látszólag semmiben sem különbözött fajtársaitól, intelligenciája azonban már-már emberi szintre emelte. Ez gazdájának, Wilhelm von Ostennek volt köszönhető: a gimnáziumi matektanár ugyanis megtanította Hanst a négy matematikai alapműveletre. A ló összeadást, kivonást, szorzást, osztást is el tudott végezni. Sőt a legenda szerint képes volt arra is, hogy gyököt vonjon vagy éppen megmondja a pontos időt és dátumot.
Dobogással jelzett
Hans a pontos eredményeket és megoldásokat patadobogással jelezte. Eleinte csak egy táblára felírt számokat olvasott el, de később jöttek a nehezebb műveletek. Mindig annyit dobbantott a patájával, amennyi szükséges volt, ezt persze gazdája mutatta meg neki. Hans intelligenciájának hamar híre is ment. Von Osten Németország-szerte fellépett vele az 1890-es években, még a New York Times címlapjára is felkerült a csodaló.
A matematikus egyébként lelkes híve volt a frenológiának, vagyis annak a tudományos tézisnek, hogy a koponya formája befolyásolja az ember intelligenciáját és személyiségjegyeit. Bár azóta ez az elmélet megdőlt, ő akkoriban az állatok esetében is megpróbálta ezt bizonyítani. A tanár szentül hitte, hogy az állatok sokkal okosabbak, mint gondoljuk, csak megfelelően kell velük kommunikálni. Von Osten a ló mellett egy medvével és egy macskával is kísérletezett, de csak Hansszal ért el áttörő eredményt.
Lebukott, de csak félig
Természetesen nem mindenki dőlt be a matematikus mutatványának, állatidomárok, bűvészek, más matematikusok próbálták leleplezni a produkciót, de hiába. 1904-ben a német oktatási hivatal szakértői csapata megvizsgálta Von Ostenék előadását, de meglepetésükre semmiféle csalásra utaló jelet nem találtak. Már-már gyakorlatilag mindenki elfogadta a tényt, hogy Hans tényleg matekzseni.
A hivatal egyik pszichológus szakértője, Oskar Pfüngst azonban szkeptikus maradt, és megkérte a gazdát, hogy folytathassa a vizsgálatokat. Von Osten nem is ellenkezett, hiszen tudta magáról, hogy nem csaló. Pfüngst azonban rájött, mi a csavar a mutatványban: a ló matematikatudása azzal párhuzamosan romlik, ahogy a kérdező egyre messzebb lép tőle, ha pedig nem látja a kérdezőjét, teljesen elbizonytalanodik. Bár a revizor egyértelműen csalást szimatolt a háttérben, kissé elbizonytalanodott, mert ha ugyanolyan körülmények között, közelről kérdezte Hanst a feladványokról, neki is kiválóan válaszolt.
A jutalom a kulcs
Pfüngst kiderítette: a kérdező testtartása, arckifejezése és légzése megváltozik, amikor a ló a dobbantással elér a helyes válaszhoz. Hans tehát lelepleződött: nem matektudásában, hanem inkább abban volt vérprofi, hogy olvasson az emberek testbeszédéből. Ha időben abbahagyta a dobogást – amikor változást érzett az ember viselkedésében –, jutalmat kapott. A feladatot pedig készségesen ismételgette. Hans és gazdája tehát úgy csaltak, hogy fogalmuk sem volt az egészről.
Az Okos Hans-hatás
Ha ötlete van vagy témát javasol, írjon! Várjuk levelét erre az e-mail-címre: [email protected]
