Iskolai tanulmányainkból ismerjük a gravitáció fogalmát, és még a legendát is hallottuk, amely szerint Sir Isaac Newton egy fa alatt üldögélve azon töprengett: mi tartja a Holdat a Föld körüli pályán, amikor egy alma esett le a fáról… A fizikus ezt követően azon kezdett gondolkodni, miért mindig lefelé esik a gyümölcs, sohasem fölfelé vagy oldalra. Úgy vélte, kell lennie egy erőnek, ami lefelé húzza az almát. Ekkor döbbent rá, hogy ugyanaz az erő húzza az almát a föld felé, ami a Holdat is a pályáján tartja.
Ez 1666-ban történt, majd évekkel később sikerült is bebizonyítania, hogy a gravitáció olyan vonzóerő, amely a világegyetem számos eleme között keletkezik. Gravitációs erő miatt keringenek az égitestek a Nap körül, a Hold a Föld körül, emiatt esnek lefelé a tárgyak, ha elejtjük őket, és ezért huppanunk vissza felugrás után, és nem maradunk a levegőben.
Ám vannak a világon olyan helyek, amelyek „nem tanultak” a gravitációról – legalábbis itt másként hat a tömegvonzás. Ilyen hely Rocca di Papa, a Rómától alig 60 kilométernyire délre fekvő kisváros a vulkáni eredetű Albán-tó mentén. Az ide vezető út egyik szakaszán megmagyarázhatatlan természeti jelenség tapasztalható: visszafelé gurulnak az úttestre helyezett üres üvegek, visszafelé folyik a víz, és az üresbe állított autó sem a lejtő irányába indul el, hanem fel az emelkedőre.
A gyalogosan útnak indulók pedig különös gyorsító erőhatásról számoltak be: olyan érzésük volt, mintha nem emelkedőn, hanem lejtőn futnának. Valódi turistalátványosság lett a hely, külföldi csoportok programjába is gyakran beiktatják. A lengyelországi Karpacz Gorny hasonló gravitációs anomáliával rendelkezik. A lejtőnek tűnő szakaszon felfelé gurulnak a palackok, és ellenkező irányban folyik a kiöntött víz. Állítólag az erdélyi Aknasugatag közelében is van egy olyan útszakasz, ahol látszólag emelkedőn felfelé indul el az üresben hagyott autó. A hivatalos magyarázat optikai csalódásról szól, ám a „rolling uphill” (hegynek felfelé gurulás) jelenségét saját bőrükön tapasztaló turisták tízezrei esküsznek arra, hogy a nehézségi gyorsulást módosítja valami.
Az amerikai Fekete-hegységben két főiskolás bukkant rá egy titokzatos helyre a 16-os főút mellett: még 1952-ben egy faházat akartak felépíteni az erdőben, ám az általuk Kozmosznak nevezett hely olyan megmagyarázhatatlan erőket sugárzott ki magából, hogy a fiúk inkább abbahagyták a tanulmányaikat, és turistavezetéssel gazdagodtak meg a hely adottságait kihasználva. A zónában ugyanis nem működnek az ismert természeti törvények: a kiöntött víz felfelé csöpög, a levegőbe feldobott kavicsok és teniszlabdák először egy eltorzult röppályán felfelé haladnak, majd egy falevélhullás-szerű ereszkedéssel esnek vissza a földre. Ráadásul úgy tűnik, hogy az ember magassága is megváltozik annak függvényében, hogy a Kozmosz-domb melyik részére áll. A domb tetején felépített kunyhóban még több hihetetlen dolog fogadja a látogatót: például a négylábú széknek csak az egyik lába érintkezik a padlóval, mégis biztonságosan lehet rajta ülni, sohasem borul fel.
A Kozmosz-dombon vélt vagy valós torzulások nem az illúzió műfajába tartoznak, hanem a természeti törvények által egy kissé megbolondított esetek közé, amelyeket matematikailag és geológiailag is igazolni lehet. A domb ugyanis egy bizonyítottan gravitációs domb, közismert nevén mágneses domb, ahol – a világ többi hasonló képződményéhez hasonlóan – természetszerű az optikai csalódás és a mágneses hurkok létrejötte.
A gravitáció helyi anomáliája arra utal, hogy a domb alatt hatalmas földalatti érckészlet lehet. Hasonló gravitációs eltéréseket okozhatnak a kontinentális lemezek széleinél jelentkező tektonikus mozgások, illetve a földköpeny olvadt rétegeinek konvenciós áramlása. Ezeknél a pontoknál mindig eltérő a nehézségi gyorsulás. Mérések bizonyítják, hogy a Föld különböző pontjain más-más a gravitáció. A legmagasabb érték a magashegységek, például az Andok és a Himalája mentén jelentkezik azok hatalmas tömege miatt, és az Atlanti óceán északi részén, valamint Közép-Európában is erősebb a gravitáció az átlagosnál.