Aktuális

Dömötör: már több mint egymillióan töltötték ki a nemzeti konzultációt

Bors

Létrehozva: 2018.12.14.

Átléptük az egyilliós határt, már 1 millió 117 ezren vettek részt a családokról szóló nemzeti konzultációban - nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a közmédiának.

 Dömötör Csaba azt mondta: ez is azt mutatja, hogy egy nagyon fontos, mindannyiunkat érintő kérdésről van szó.

Mint kiemelte: az ország már kétszerannyit költ családtámogatásokra, mint 2010-ben, és mivel a gazdaság jól teljesít, a családtámogatási rendszer tovább lehet bővíteni. Ez a konzultáció jelölheti ki a jövőbeni intézkedések alapjait - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy az ellenzék mindvégig támadta a konzultációt, mert szerinte valójában az egész családtámogatással van bajuk. "Ha tehetnék, el is törölnék" - vélekedett.
 Kiemelte: a konzultációban való részvétellel nem csak a jövőbeni intézkedések alapjait jelölhetik ki az emberek, hanem egyúttal kiállhatnak az eddigi eredmények, az eddigi döntések és a kormány családpolitikája mellett, amelynek az a célja, hogy minél több támogatást adjanak a gyermeket nevelő magyar családoknak - szögezte le.

 Dömötör Csaba elmondta, hogy december 21-ig lehet kitölteni kérdőívet, akár az interneten is. 
Kérdésre válaszolva az államtitkár azt is elmondta, az 1 millió 117 ezer kitöltött kérdőív kevesebb mint 7 százaléka internetes kitöltés. Ez azt mutatja, hogy a magyarok változatlanul a postán visszaküldött kérdőívet részesítik előnyben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek