A baloldali ellenzéki pártok obstrukciója szembemegy az Országgyűlés működésének alapelveivel - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek.
Előzőleg ellenzéki frakciók több mint 2900 napirend-módosító javaslat benyújtásával obstrukciót terveztek a munkaidőkeret emeléséről szóló fideszes törvényjavaslat miatt. Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága ugyanakkor úgy foglalt állást, hogy egyetlen döntéssel kell határozni a napirend-módosító javaslatokról.
Kocsis Máté az MTI-nek úgy reagált: az Országgyűlésre vonatkozó alapelvek és az Alkotmánybíróság határozata is világosan rögzíti, hogy a parlament hatékony, demokratikus működéséhez a képviselői jogok visszaélésszerű használata nem megengedett.
Úgy fogalmazott, a baloldali ellenzéki obstrukciót azok a szocialisták, DK-sok kezdeményezték, akik kormányzásuk idején, Gyurcsány Ferenccel az élen, egymillió embert tettek munkanélkülivé, és kétszeresen adóztatták a munkásokat.
Az is nyilvánvaló - folytatta a politikus -, hogy az ő kormányzásuk idején sokkal fontosabb volt a bankoknak mindenféle kedvezményeket adni, mintsem a munkásoknak segíteni.
A munka törvénykönyvének módosításáról szóló javaslat - amely körül "ez a hisztériakeltés kialakult a baloldali pártok jóvoltából" - arról szól, hogy aki szeretne többet dolgozni, és szeretne ezáltal több pénzt keresni, az elől elhárítsák a bürokratikus akadályokat - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Hangsúlyozta, hogy ez önkéntes, azaz minden esetben a munkavállaló beleegyezése szükséges hozzá.