Pohner Ádám az egyik legfiatalabb versenyző volt a Bocuse d’Oron a maga 25 évével – ha pedig belegondolunk, hogy élete első paprikás krumpliját 17 évesen készítette, világossá válik, hogy nem akármilyen szakácstehetségről van szó. A világversenyt követően beszélgettünk vele.
Az elmúlt két éve a felkészülésről szólt a versenyre, hiszen a hírek szerint napi nyolc órát edzett. Ezt hogy lehet összeegyeztetni a munkájával a balatonszemesi Kistücsök étteremben, a magánéletéről nem is beszélve?
A felkészülésnek azért különböző fázisai voltak. Fejben már három éve készülök, egész pontosan azóta, hogy 2015. végén második helyezést értem el a Bocuse d’Or magyar döntőjén, Széll Tamás mögött. Már akkor biztosan tudtam, az a célom, hogy egy nap én mehessek az európai válogatóra, aztán Lyonba döntőre. Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök tulajdonosa gyakorlatilag mindenben támogatta a felkészülésemet. A magyar döntőre még az étteremben készültem, az európai válogatóra viszont már Budapesten folytattuk a felkészülést, a Bocuse d’Or tankonyhájában. Onnantól ez lett a „munkám”. Nem véletlenül hasonlítják sokan az élsporthoz.
Korábban felhívást tett közzé, hogy minél többen keressék meg a Balaton környéki termelők közül helyi alapanyagokkal. Milyen termékek érkeztek?
Nagyon jó mogyoróolajat kaptunk például és kiváló tejtermékeket is.
Huszonöt éves, mennyire számított fiatalnak a nemzetközi mezőnyben?
Én voltam az egyik legfiatalabb versenyző, a nagy átlag 28 és 30 között van.
A versenyen készített ételek között akadt olyan, amit a Kistücsök konyháján is megkóstolhatunk?
Konkrétan ugyanazt az ételt nem tudnánk kivitelezni nap mint nap, de bizonyos elemek, technikák és ízkombinációk valószínűleg megjelennek a menüben a közeljövőben. Ez általában így szokott lenni.
Volt a kötelezően használandó alapanyagok között, amivel nehezen barátkozott meg?
Az alapanyagok között nem, viszont a tányértéma egyik eleme, a chartreuse igazán nagy kihívás volt. Ez egy nagyon klasszikus francia étel, kicsit talán elfeledett is. A Bocuse d’Or versenyen általában szokott lenni egy meglepetés-alapanyag, amit csak a versenyt megelőző napon hirdetnek ki, idén azonban nem volt ilyen, épp elég meglepetés volt a chartreuse. Mesterműveket vártak ebből a klasszikusból. Számunkra ez volt a legnagyobb kihívás.
Hogy születik meg egy versenytál koncepciója? Hogyan építik fel a fogásokat?
Egy versenyétel gerincét a kötelező alapanyag képezi. Amikor közzéteszik ezeket, akkor első körben kitaláljuk az ízeket és az ízkombinációkat. Ilyenkor még alaposan túlgondolt minden, sokkal több van a fejünkben, mint amire majd valóban szükség lesz. Ezután elkezdjük kitalálni, hogy milyen technikákkal és milyen formában tudjuk megvalósítani. Minden szépen letisztul. Végül ki kell találni a koreográfiát, azaz lépésről lépésre meg kell tervezni, hogyan tudjuk majd elkészíteni a rendelkezésre álló idő alatt. A felkészülés utolsó szakaszában már tulajdonképpen csak ezt a koreográfiát gyakoroljuk.
Milyen mértékben tudja érvényesíteni a saját elképzeléseit?
Csapatban dolgozunk, mindenki elmondja az ötleteit, de az utolsó szó az enyém.
Mi volt az első étel, amit a hazaérkezése után evett?
Gulyásleves sok-sok kenyérrel, és a házunk aljában lévő étteremben ettem.
Hogy zajlik a verseny utáni időszak? Mennyi pihenőre van lehetősége?
Inkább úgy mondanám, hogy lerövidültek a munkanapjaim. De ha kipihentem magam, visszatérek a Kistücsökbe.
Szereti a versenyzést? Szeretné folytatni?
Szeretem a versenyzést, viszont azt, hogy szeretném-e folytatni, még nem tudom. Azt hiszem, erre aludnom kell fél évet.
