A kilencvenes években Dunaszerdahely a szlovák bűnözés fővárosa volt, ugyanis a várost a Pápay Tibor vezette bűnbanda, a Pápay-klán irányította. Ebben az időszakban a maffiózók kényükre-kedvükre garázdálkodhattak a zömmel magyarok lakta településen, nevükhöz gyilkosságok, kínzások, csoportos nemi erőszakok voltak köthetőek. A rémuralomnak 1999. március 25-én röviddel este hét óra után lett vége, amikor a szervezett bűnözés tíz emberét géppisztolyosok lemészárolták a helyi Fontana bárban. Azt, hogy a valaha volt legbrutálisabb alvilági leszámolásnak kik lehettek az elkövetői és ki volt a megbízó, azt a mai napig nem tudni 100 százalékos biztossággal, mivel az összes gyanúsított meghalt vagy eltűnt.
Azon a márciusi estén a szerdahelyi Fő utcai üzletsoron található bárban amíg a földszinten tucatnyi vendég szórakozott, az emeleten Pápay Tibor és kilenc társa békésen kártyázgatott. A szokásos esti idillük azonban hamar véget ért, hiszen a három gyilkos rendőrnek öltözve érkezett a bárhoz, és amíg az egyikük lenn őrködött, a másik kettő felment az emeletre. Ott elkiáltották magukat, hogy mindenki a földre, majd amikor a rutinos bűnözők szót fogadtak, kitáraztak rajtuk. A gyilkosok összesen majdnem 120 golyót lőttek ki Pápayékra, akik kivétel nélkül életüket vesztették. Az áldozatok közül kilencen bizonyítottan a klánban „dolgoztak", a tizedik tag pedig az E.T. Peti névre hallgató Rosa Péter volt, akinek az volt a feladata, hogy beindítsa a bandatagok autóit, és így inkább ő robbanjon fel, ha valaki történetesen pokolgépet kötött volna a gyújtásra.
A bíróság a vérengzés megszervezésével a rivális maffiafőnök Sátor Lajost, valamint Raisz Szilárdot és Csabát, illetve Szamaránszky Árpádot vádolta meg, akik át akarták venni a hatalmat a városban. A társaság egy része még 1999-ben vizsgálati fogságba került zsarolás és súlyos testi sértés miatt, de néhány hónap múlva szabadultak is. Végül a rendőrség 2000-ben már a tízes gyilkosság megszervezésével, és az abban való közreműködéssel is meggyanúsíthatta őket. A vádlottak ezt követően újra vizsgálati fogságba kerültek, ám Sátor Lajost nem sikerült elkapni és a főkolompos egészen 2010. december 2-áig szökésben volt. Ezen a napon végeztek vele egy csótfai birtokon, és bár halálhíre már 2011-ben terjedni kezdett, holttestét csak 2016-ban egy másik, csicsói telken találták meg.
A bíróságnak a többi gyanúsított előzetes letartóztatása után öt év sem volt elég arra, hogy ítéletet hirdessen, mivel sem Raiszék, sem pedig Szamaránszky nem vallott. És mivel a vizsgálati fogság maximális időtartama öt év, a vádlottak elhagyhatták a börtönt. Szamaránszky Árpád valamivel előbb szabadult, ő 2005. tavaszán rejtélyes autóbaleset áldozata lett, míg a Raisz fivérek a szabadulásuk után még három évig tevékenykedtek Dunaszerdahelyen, majd 2008. szeptemberében nyom nélkül eltűntek. Holttestüket három év múlva, 2011-ben találták meg azon a csótfai telken, ahonnan Sátor hulláját elvitték.
A mészárlásra azóta is egy tábla emlékezteti a Fontana épületénél járókat, és Pápayék halála után napokig ünnepeltek a városban. Bár a szervezett bűnözés ezután is megmaradt Szlovákia magyarok lakta részén, a „civilek" számára egy új, sokkal nyugalmasabb időszak kezdődött. Aki jobban belemélyedne a dunaszerdahelyi alvilág történeteibe, annak a Paraméter cikkét ajánljuk, ami a tízes gyilkosságig dolgozza fel az eseményeket.
