A tudomány fejlődésének köszönhetően ma már sok, egykor megmagyarázhatatlan „csodának” ismerjük az okát. Léteznek azonban máig megfejtetlen, a kutatókat foglalkoztató jelenségek.
Irányváltoztató gömbvillám
Régies nevén matató ménkű. Az első írásos emlékek a gömbvillámról a kínaiaktól származnak, akik időszámításunk előtt ötszáz évvel jegyezték le a jelenséget sárkánytűz néven, míg Európában az ókori görögöknél találjuk az első említést. Ritkasága miatt a korábbi évszázadokban a létezését is kétségbe vonták, kutatását pedig áltudománynak minősítették. A gömbvillám az elektromos kisülések legritkábban megfigyelt fajtája, mibenlétének és keletkezésének körülményei egyelőre nem tisztázottak.
Legtöbbször vihar közben vagy közvetlenül utána jön létre, az esetek többségében villámbecsapódás után. Színváltozata a fehértől a sárgán és narancssárgán át a vörösig, kékig terjed. Leggyakrabban gömb, de előfordulhat körte vagy szivar alakú is. Mozgása nem hasonlít a hagyományos villámokéhoz, mivel lassú, néha megáll. Gyakran változtat irányt – innen a matató jelző –, lebegése a földfelszínnel párhuzamos.
Légzési és szívritmuszavarokat, égési sérüléseket vagy akár halált is okozhat. Mesterségesen először Nikola Tesla hozott létre gömbvillámot 1899-ben, a 2000-es évektől pedig több, egymástól független csoport is előállított hasonló jelenséget. A kísérletek egy része azonban olyan feltételek között zajlott, amelyek kizárják, hogy ilyen elv alapján a természetben is megjelenjenek ezek a tünemények.
A Tunguzka-rejtély
1908-ban, Szibéria közepén észlelt természeti jelenség a XX. század legrejtélyesebb eseményei közé tartozik. Június 30-án a légkörbe lépett égitest tűzgömbbé vált, majd a légkörben felrobbant. Akkoriban csak becsülni lehetett, ma már viszonylag pontos számítások alapján a következőket lehet tényként elfogadni: mintegy 2200 négyzetkilométert letarolt és kidöntött kilencmillió(!) fát.
A fő csapásirány tengelye mentén legelő két kisebb rénszarvascsorda körülbelül nyolcvan egyedéből csak szénné égett csont- és húsdarabok maradtak; további három csorda mintegy négyszáz állatát a repülő fatörzsek ütötték agyon. Szerencsére a terület lakatlan volt. Utólagos számítások szerint a robbanás a hirosimai bomba energiájának ezerszeresét szabadította fel. Számos szeizmológiai állomás regisztrálta a rezgéseket; az eseménytől 500 kilométerre délnyugatra húzódó transzszibériai vasút sínpárja felemelkedett és meggörbült, a fényjelenségeket Európa északi részén napokig látni lehetett.
A tunguzkai esemény okának kiderítésére – távoli és elzárt helyszíne miatt – nagyon kevés figyelmet fordítottak. Leonyid Alekszejevics Kulik orosz geológus, akadémikus először 1921- ben kereste fel a területet, utolsó expedícióját 1939-ben vezette. Az 50-es években légi felvételek segítségével azonosítottak egy pillangó alakú, közel hetven kilométer átmérőjű területet, ahol rengeteg, koncentrikus körben kidőlt fa feküdt. Bár az elmúlt évtizedekben számos elmélet látott napvilágot, miszerint meteorit vagy üstökös csapódott be, de emlegették az ufókat is – ám egyiket sem sikerült meggyőzően bizonyítani.
Spontán emberi öngyulladás
Szintén megmagyarázatlan jelenség, amely során valakinek a teste látható ok nélkül lángra kap. Az öngyulladás eredményezhet csupán hólyagos bőrt vagy égési sebeket, de szélsőséges esetben a teljes test hirtelen lángba borulását is. Az utóbbiból több mint százat jegyeztek fel, amelyek közös vonása, hogy a tüzeknek nincs magyarázatuk. A krónikák szerint 1938 júliusában Mrs. Mary Carpenter egy angliai hajókiránduláson töltötte szabadságát, amikor váratlanul lángolni kezdett. A tűz az egész testét elemésztette, csak egy kupac hamu maradt.
Egy 1905-ös történet egy asszonyról szól, akinek a vállain söprögetés közben jelentek meg a lángnyelvek. Csak a gyors beavatkozás mentette meg az életét. Sok elmélet született a spontán emberi öngyulladásra. A hagyományos, vallásos magyarázat szerint ezek a tüzek a bűnösök, fanatikusok, vagy más, Isten elleni vétséget elkövetők megbüntetését szolgálják. A hirtelen fellobbanó lángokat sokáig boszorkányok vagy démonok művének hitték.
A törvényszéki esetnaplók és egyes tanulmányok leggyakrabban gyilkossági ügy elkendőzését látják ezekben a jelenségekben. Az áldozatot szerintük azért égetik el, hogy eltüntessék a gyilkosság vagy a lopás bizonyítékát. A XX. század elejéig nagyon népszerű volt az az elmélet, amely szerint az öngyulladás áldozatai idült alkoholisták voltak. Azt gondolták, valamilyen háztartási tűztől meggyulladt a testükben felgyülemlett nagy mennyiségű alkohol. Ezt a feltételezést a gyerekek példái döntötték meg, akik sosem ittak.
