Na, és megnézitek majd a Notre-Dame-ot? – kaptam meg a kérdést mindenkitől, miután elmondtam, hogy hamarosan Párizsba utazom. A kérdésre természetesen igen volt a válasz, bár arról sejtésem sem volt, hogy pontosan mit fogok látni majd a gótikus székesegyházból.
A Notre-Dame oldalában húzódó rendőrkordonból és az épület mellett toronyként álló darukból még az is láthatja, hogy valami nincs rendben a székesegyházzal, aki az elmúlt heteket egy barlangban töltötte. Április 15-én az elmúlt évek egyik legszörnyűbb tüze lobbant fel a világhírű párizsi székesegyház tetőzete alatt, és a körülbelül 15 órán át tartó lángolás nemcsak ikonikus tornyát pusztította el teljesen, hanem a faszerkezetű fémtetőzetének is csak nagyjából a harmada maradt meg.
Jönnek a „katasztrófaturisták”
Az épület oldalánál lévő kordon előtt álló turistákat ez nem
feltétlen zavarja, ahogy az sem, hogy a Notre-Dame-ot ennél közelebbről nem igazán láthatják: bőszen készülnek a szelfik és az egyéb fotók, s továbbra is mindenki akar egy szeletet emlékbe a „Mi Asszonyunkból”.
Gépfegyveresek védik
A környéket pár száz méteres körben lezárták, és csak az léphet a kordonon belülre, aki papírokkal tudja bizonyítani, hogy éppen ott van dolga vagy ott él. A gépfegyveres rendőrök még akkor is mogorván kérdezgetik, mit szeretnénk, amikor az egyik, közvetlenül a kordon előtt lévő kávézóban kívánunk megpihenni. A lezárt kordonok mögött öltönyös urak és kosztümös hölgyek kezükben tabletekkel és jegyzetfüzetekkel mutogatnak az épületre, tehát már zajlik a tervezés, miként is kaphatja majd vissza dicsfényét az egyik legnagyobb francia turistalátványosság.
– A Notre-Dame hűen bizonyítja, hogy az Isten hatalmas. Szerintem éppen ezért nem fából kellene újjáépíteni a tetőt, mert már így is túlságosan kihasználjuk a világ erdőkészleteit. Itt az idő a változásra! – vélekedett egy mellettünk álló angol környezetvédő, ám a franciák más véleményen vannak.
Nem akarnak modernt
Egy közvélemény-kutatás szerint ugyanis a nép több mint kétharmada az eredeti tornyot szeretné viszontlátni, és nem valami modern, üvegből vagy betonból készülő, új építményt.
Sokat gondolkodtam arról, mit is jelenthet a franciáknak és a világnak a Notre-Dame, aminek felújítására a helyiek évek óta nem tudtak elég pénzt összekalapozni, és amit végül amerikai tőkéből kezdtek el renoválni. A hatalmas katedrális árnyékában értettem meg, hogy a Notre-Dame, történjék bármi is, örökkévaló és túlmutat a hősök, művészek vagy királyok tettein, életművén. Egy szajnai hajókirándulás során láthattuk igazán közelről, hogy a tűzvész mekkora pusztítást végzett, és az épületet több helyen még mindig vastag korom borítja.
Az épületnek ereje van
És még így, megsebesülve is van a Notre-Dame-ban valami túlvilági, és a katedrális úgy áll az Île de la Cité nevű apró szigeten, mint kapitány a hajója élén. A kapitány most kapott néhány sebet, de korábban kapott már nagyobbat is a történelemtől, és eddig mindig képes volt felépülni. Ezúttal éppen a szívébe kapta a szúrást, de a párizsi emberek döntő többsége nem gyászol, hanem inkább a jövő felé tekint, és még azok is felajánlanak néhány eurót a felújításra, akik nem feltétlenül engedhetnék meg maguknak. Ahogy a neves brit filozófus, Roger Scruton írta a Le Figaro hasábjain: „A Notre-Dame itt van, és örökre itt marad. Egy kapocs Párizs, a város és Párizs, a szimbólum között”. De azért jó lenne, ha még ebben az életben megismerhetném a Notre-Dame azon titkait is, amik kizárólag a falain belül tudhatók meg
