Aktuális

Klárikának asztrológus jósolta meg Korda Gyurit

Fái

Létrehozva: 2019.05.03.

Sok év eltelt, már az énekes felesége volt, amikor eszébe jutott a régi történet. Kirázta a hideg, hogy minden igaz lett, ami a csillagokban állt.

Forrás: Bánkúti Sándor

Boldog házasságban él Balázs Klári és Korda György már harminckilenc éve. Nem csoda, a szerelmük meg volt írva a csillagokban.

– 1978-ban egy asztrológus megjósolta, hogy jóval idősebb az a férfi, aki a férjem lesz. Gyuri nem örült, amikor elmondtam neki – kuncog Klári. – Ő lesz az igazi, azt is tudta róla, hogy egyetlen gyerek, a családban sok idős ember veszi körül. Ez így is történt, gyerek maradt a szülők, nagynénik, nagybácsik közt. Megmondta, annyit fogunk a tengerentúlra utazni, hogy meg is unom. Harminckétszer voltunk, sok feszültséggel teli úton, mert mindig koncerteztünk, és az nem mindig fenékig tejfel. Mind sikeres volt, azért hívtak újra és újra.

Klári akkor még más felesége volt, meg is feledkezett a jóslatról. Aztán vége lett a házasságának, és 1980-ban ismerkedett meg Gyurival.

– Már hozzá mentem, amikor az énekes Horváth Attila kérdezte, nem emlékszel az asztrológusra? Kirázott a hideg! Kerestem a nőt, de meghalt, nem tudtam kitárgyalni vele. A kézírásomat összehasonlította az akkori férjem írásával. Megmondta, hogy ennek a házasságnak válás a vége. Nem akartam elhinni. És mit ad isten?! Még nem ismertem a Gyurit, amikor megbeszéltük, hogy szeretjük egymást, mint testvérek, de nem több, vége.

Azért az furcsa, hogy Gyurit zavarta, hogy a felesége fiatalabb. A férfiak ezzel inkább kérkedni szoktak.

– Gyurinál ez fordítva működött. Ő letagadta, hogy hány év van köztünk. Talán hiú? Á, azt nem hisszük el! – neveti el magát. – A tizennégy év nem olyan sok, de sokan többet gondoltak. Gyuri nagyon jól tartja magát, jól tartotta mindig is, de olyan régóta van a pályán, hogy azt hitték, még idősebb nálam. Nyolcvanévesen szeretnék olyan fizimiskával rendelkezni, mint ő! 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek