Aktuális

Olcsó, de rizikós a májusi dinnye

Címkék
dinnye

P. Zs.

Létrehozva: 2019.05.30.

Görög, spanyol, szicíliai? Csak találgatni tud a vevő, honnan érkezhetett az a dinnye, amit mától hatalmas akcióval, 185 forintért ad az egyik áruházlánc. Hiába a nyár gyümölcse a zöld héjú, belül piros, omlós dinnye, bármikor vehetünk még ebben a viharos, esős időben is. A szakértők szerint hozzá sem érdemes nyúlni, mert a beltartalommal gondok lehetnek.

– Jó lenne tudni, honnan jött ez a dinnye, és nem valamilyen elfekvő árukészletet akarnak-e így kinyomni a raktárakból – kezdte a Borsnak Göcző Mátyás, a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke. – Mindenképpen elszomorító, hiszen ilyen alacsony áron mi nem tudjuk majd adni a magyart, a hazai szezon egyébként is június végén indulhat el – mondta az elnök.

A Bors megkereste az áruházláncot a gyümölccsel kapcsolatban, azt válaszolták, rendhagyó az akciójuk, az áru pedig Görögországból, il­letve Spanyolországból származik. Ugyanakkor a cég ígéri, amint kezdôdik a szezon, csak magyar dinnyék közül válogathatnak a vásárlók a boltjaikban.

A konkurenciánál egyébként most 300-400 forintért lehet hozzájutni egy kilóhoz.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek