Aktuális

120-szal hajtott a busznak a suzukis nő – 18 éves utasával rohant a halálba

Bors

Létrehozva: 2019.07.09.

Egy átbulizott este után rohant a halálba a balinkai családanya és 18 éves utasa. A fiatalember holttestét az édesapjának kellett azonosítani.

Hiába várta haza imádott anyukáját a 18 éves F. Patrik, az asszony ugyanis falujától, Balinkától alig egy kilométerre szörnyű balesetet szenvedett hétfő hajnalban. Egy éles kanyarban 120 kilométeres sebességgel kisodródott, majd a kormányt az útra visszarántva egyenesen egy buszba rohant. Éva és az anyós­ülésen utazó, 18 éves L. István azonnal meghalt.

– Esélyük sem volt, azt a kis Suzukit szinte maga alá gyűrte a busz. Úgy tudjuk, a szegény sofőr olyan sokkot kapott, hogy a mentőknek be kellett vinniük őt a kórházba – mondta egy falubeli.

Kiderült, hogy a móri István már jó ideje Évával és a fiával lakott.

– Évi férje külföldön dolgozik, se veled, se nélküled kapcsolatban éltek. Pont a baleset éjszakáján ért vissza Németországba.

Pityu nemrég költözött ide, jó kiállású fiú volt, szerepelt régen egy kibeszélőshow-ban az akkori barátnőjével. Mostanság sokat szórakoztak együtt, Évi fiatalos volt, most is bulizásból jöttek hazafelé – mesélte az ismerős. Pityu családját összetörte a gyász.

– Most jöttem ki a kórházból, kezelésre járok. Nem tudom, hogy élem ezt túl – mondta elcsukló hangon a fiú édesapja, István. A családtagok képtelenek felfogni, ami Pityuval történt, főleg, hogy alig pár órája nekik kellett azonosítaniuk a holttestét.

– Mi is úgy tudjuk, hogy egy buliból indultak, és Bakonycsernyéről mentek volna már haza. Még mindig nem hisszük el – mondta a zokogó szülő. A rendőrség közölte: a buszon két ember utazott, sem a sofőr, sem az utasok nem sé­rültek meg. A zsaruk egyelőre szakértők bevonásával vizsgálják a történteket. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek