Aktuális

Állati ez a csók!

Bors

Létrehozva: 2019.07.13.

Az állatok intim pillanatainak kialakulása több ezer évre nyúlhat vissza. Persze ők nem egészen úgy szeretgetik egymást, mint mi, emberek, de egy biztos: vannak érzelmeik és azokat ­­ki is mutatják.

Elefánt

Az ormányukat használják szeretetük kifejezésére. Ezt a testrészüket összekapcsolják, mondhatni megölelik egymás orrát. 

Jegesmedve 

Ezekről a ragadozókról köztudott, hogy játékosak, és szívesen múlatják az időt birkózással. Így vannak ezzel a Fővárosi Állat- és Növénykert jegesmedvéi, Belij és Szerij is, annyira szeretik egymást, hogy olykor egy nyálas puszi is elcsattan közöttük.

Prérikutya

Ezeket az állatokat sokáig tanulmányozták a kutatók, mire rájöttek, hogy valóban puszilkodnak. Sőt mi több, ez a gesztus a mindennapjaik része. Azt is bebizonyították, hogy a rendszeresen csókolózó prérikutyák kevésbé agresszívak.

Vidra

Ezek az állatok gyakran bújnak össze a párjukkal és az utódjukkal. Ilyenkor egy-egy puszi is elcsattan a felek között. 

Kutya

Ha összeérintik az orrukat, akkor az emberek már rögtön azt mondják, hogy csókolóznak, pedig igazából csak köszönnek, és emellett felmérik egymást. Az ebeknél a nyalogatás számít igazán csókolózásnak. 

Majom

Ezek az emlősök egyenesen szájon csókolják egymást, nem véletlen, hogy ők állnak legközelebb az emberhez. Sőt a csimpánzok még a nyelvüket is bevetik az érzéki pillanatokhoz.

Hal

Van egy halfajta, ami egyenesen a csókolózásról kapta a nevét. A csókos gurámi ajkai nagyok, a szája így olyan, mintha folyamatosan csókolózni akarna. És szokott is. Bár ez nem a szeretetet jelenti, hanem a veszekedést a nőstény kegyeiért. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek