Aktuális

Pamplonában három öklelés volt az utolsó napi bikafuttatáson

Címkék
bika

MTI

Létrehozva: 2019.07.14.

Három öklelés volt a pamplonai bikafuttatások utolsó napján az idei San Fermín tiszteletére rendezett ünnepségsorozaton - közölte vasárnap a spanyol vöröskereszt szóvivője.

José Aldaba elmondta, hogy az egyik futó a lábán, két másik a karján sérült meg. A helyi Miura tenyészet hat bikáját futtatták vasárnap a 850 méteres távon, amelyet az állatok 2 perc 42 másodperc alatt tettek meg. A bikafuttatások után kezdetét veszi a mulatozás, a vendéglátóhelyek kinyitnak, a futók bőséges reggelivel jutalmazzák meg magukat. Délután az arénában bikaviadalt tartanak, amelyen a torreádorok a futásban részt vevő bikák közül küzdenek meg néhánnyal.

A legenda szerint Szent Fermin egy római szenátor kereszténységre áttért, jámbor lelkű fia, Pamplona első püspöke volt, akit 303-ban galliai térítőútján, Amiens-ben fejeztek le. A mártírhalált halt püspök lett Pamplona védőszentje, Navarra társpatrónusa, a csizmadiák, a borkereskedők és a pékek védőszentje. Ereklyéinek egy része 1196-ban került vissza Franciaországból szülővárosába, ahol ettől kezdve október 10-én tartották ünnepét. Az időpontot a zord őszi időjárás miatt 1591-ben július elejére, a hagyományos állatvásárok idejére tették át, amikor a jószágaikat a városba hajtó marhakereskedők bikaviadalokat is tartottak. A két esemény összekapcsolásából született, az eleinte kétnapos Feria de San Fermín ünnep, amely később egyre hosszabb ideig tartott, újabb látványosságokkal - köztük a 17. századtól a bikafuttatással - bővült, és egyre több látogatót vonzott.

A napjainkban már kilencnapos ünnep a múlt században a Nobel-díjas Ernest Hemingway révén vált világhírűvé.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek