Aktuális

Trócsányi: Pozitív volt a megbeszélés az Európai Bizottság megválasztott elnökével

Címkék
politika

MTI

Létrehozva: 2019.08.29.

Konstruktívnak nevezte szerdai közleményében az Európai Bizottság megválasztott elnökével folytatott megbeszélését Trócsányi László biztosjelölt.

“Konstruktiv megbeszélést folytattam második találkozónkon Ursula von der Leyen asszonnyal, az Európai Bizottság megválasztott elnökével. Úgy gondolom, Magyarország hozzájárulása értékes lesz Európa számára. Magyarország szempontjából is prioritás, hogy az európai intézmények és az európai politikák közelebb kerüljenek az EU tagállamaihoz és polgáraihoz. A következő öt évben magam is szeretnék ezen a kiemelt célon dolgozni” – közölte a magyar jelölt.

Ursula von der Leyen annak ellenére kezdte meg az egyeztetést a jelöltekkel, hogy Olaszország a belpolitikai válság miatt még mindig nem adta le delegáltja nevét.

A november elején hivatalba lépő testületbe jelöltek személyéről nem adtak még ki hivatalos brüsszeli tájékoztatást, a nevek azonban ismertté váltak a tagállamok bejelentései alapján, még ha közülük egyeseket akár vissza is utasíthat a volt német védelmi miniszter.

A jelenlegi bizottság nyolc tagját jelölték újra: az Európai Néppárt részéről a bolgár Marija Gabrielt, az ír Phil Hogant, a lett Valdis Dombrovskist, illetve az osztrák Johannes Hahnt, a szociáldemokraták részéről a holland Frans Timmermanst és a szlovák Maros Sefcovicot, mellettük pedig a liberális dán Margrethe Vestagert és a cseh Vera Jourovát.

Jelen állás szerint Belgium a liberális Didier Reynders-t, Ciprus a néppárti Sztella Kiriakidészt, Finnország a szociáldemokrata Jutta Urpilainent, Franciaország a liberális Sylvie Goulard-t, Görögország a néppárti Margarítisz Szkínászt, Horvátország a néppárti Dubravka Suicát, Litvánia a zöld Virginijus Sinkeviciust, Luxemburg a szociáldemokrata Nicolas Schmittet, Málta a szociáldemokrata Helena Dallit, Portugália a szociáldemokrata Elisa Ferreirát, Szlovénia a függetlenként politizáló Janez Lenarcicot, Svédország pedig a szociáldemokrata Ylva Johanssont jelölte.

Németországot a néppárti Ursula von der Leyen, Spanyolországot pedig a szociáldemokrata Josep Borrell képviseli, aki már a magáénak tudhatja az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselői posztját.

Az október végi kilépésre készülő Egyesült Királyság bejelentette, hogy nem delegál tagot az Európai Bizottságba, és ezért nem is nevez meg jelöltet. Szakemberek szerint ugyanakkor a határozott nyilatkozatok ellenére könnyen elképzelhető újabb halasztás, és ez esetben egyfajta jogi dilemma lép fel, amelyet esetleg Julian King mostani brit uniós biztos ideiglenes kinevezése oldhatna fel.

Több meghallgatásra is sor került a keddi kezdet óta, sajtóhírek alapján például a belga Didier Reynders-szel.

Von der Leyen a nemek egyensúlyára törekszik, azaz ugyanannyi női tagot szeretne, mint férfit, ezért arra kérte a tagállamokat, hogy jelöljenek két-két személyt, akik közül majd választhat. Bennfentes források szerint ennek csak a román kormány tett eleget.

Az eddig ismert jelöltek között tizenegy nő és tizenhárom férfi van, illetve a két román jelölt. Sokan ezért női jelöltre számítanak Róma részéről, mások azonban Roberto Gualtieri európai parlamenti képviselőt tartják esélyesnek.

A jelölteket szeptember végén kezdik meghallgatni az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságaiban, a végleges listáról pedig várhatóan októberben szavaz a képviselőtestület. Ezt követően a tagállami kormányokat tömörítő EU-tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottságot.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek