Aktuális

Gulyás Gergely: Az ellenzék országos politikai küzdelmet akar

Bors

Létrehozva: 2019.09.13.

Az október 13-i önkormányzati választáson az a legfontosabb, hogy azok kapjanak bizalmat, akik képesek a település érdekében kormányozni a helyhatóságot, és a kormánnyal együttműködni – mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely csütörtökön Baján.

Forrás: MTI

A Duna-parti városban tartott választási fórumon a miniszter kiemelte: a mostani voksolás eltér a 2010-ben és 2014-ben rendezett önkormányzati választásoktól, amelyeknek tétje az volt, hogy melyik párt tudja a legalkalmasabb városvezetőt a választók figyelmébe ajánlani – írja a Ripost

A mai magyar ellenzék úgy döntött, hogy ebben a versenyben nem kíván részt venni, ők országos politikai küzdelmet szeretnének a kormány ellen Baján és az országban mindenütt, akkor is, ha ennek saját településük látja kárát.

Az ő céljuk nem az, hogy a legalkalmasabb embereket jelöljék településvezetőnek, és a köztiszteletben álló polgárokat a képviselő-testületbe, hanem az, hogy „hídfőállásokat” hozzanak létre, ahonnan a kormányt támadni lehet. Ez az önkormányzati választások tétjének, jelentőségének teljes félreértése„.

Az ellenzéki pártok felosztották az országot, és nem az alkalmasság volt a szempont a jelöltállításnál. Baja a Momentumnak jutott, aminek – mint fogalmazott – van pozitívuma is: az, hogy a momentumosok időnként vidékre is ellátogatnak.

Azt mondta, Bács-Kiskun megye ”még soha nem tévesztette el az irányt„, és Baján 2002 óta polgári pártok jelöltjei nyerték a választásokat.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek